Elindult a repülőgép a Dél-Afrikában rekedt román állampolgárokért

A kormány a Tarom légitársaságtól bérelt különgépet indított útnak hétfő hajnalban Dél-Afrikába, hogy az ott rekedt román állampolgárokat hazaszállítsa, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett dél-afrikai változatának megjelenése miatt.

Fotó: a Tarom légitársaság Facebook-oldalaA külügyminisztérium adatai szerint eddig 39 román állampolgár kért konzuli segítséget az ország pretoriai külképviseletétől, miután törölték azokat az Európába tartó járatokat, amelyekre helyet foglaltak. Közülük 31-en a román bajnok nagybányai rögbicsapat tagjai, akik nemzetközi tornán vettek részt.

A gép indítását vasárnapi rendkívüli ülésén hagyta jóvá az új román kormány. Nicolae Ciucă miniszterelnök közölte: Bukarest felajánlotta a gépen lévő, mintegy 50 szabad helyet más európai országoknak, amelyeknek még nem sikerült a dél-afrikai térségben rekedt polgáraik hazautazását megszervezniük.

A Tarom szóvivője a Digi 24 hírtelevíziónak elmondta: a Dél-Afrikába küldött, 116 férőhelyes utasszállítón három váltás repülőszemélyzet utazik, akik felváltva vezetik a gépet. A repülőgép először a kenyai Mombasában száll le, majd 12 óra elteltével folytatja útját Johannesburgba, ahol felveszi a hazaszállítandó európai utasokat.

A külügyminisztérium válságstábja felhívta a dél-afrikai térségben bajba jutott román állampolgárok figyelmét, hogy sürgősen jelentkezzenek a pretoriai román nagykövetség vagy a fokvárosi román főkonzulátus által közzétett telefonszámokon. Románia a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió és Svájc állampolgárait engedi be területére, számukra tesztelési és 14 napos karantén-kötelezettséget írt elő, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva a koronavírus ellen vagy sem.

Kapcsolódók

Kimaradt?