Elhunyt egy koronavírusos beteg, miután műszaki hiba miatt leállt a lélegeztetőgép a mentőautóban

A Râmnicu Vâlcea-i kórházban veszítette életét szombat este a Gorj Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) egyik koronavírussal fertőzött alkalmazottja, miután az egyik városi kórházból Bukarestbe szállították volna. Útközben hiba keletkezett a mentőautó biztosítótáblájában, és a lélegeztetőgép leállt.

A DSP alkalmazásában álló főfelügyelőt súlyos állapotban szállították volna Szénvásárhely (Târgu Cărbuneşti) városi kórházából a Bukaresti Egyetemi Kórházba. A mentőautó felvette a beteget, akiknek súlyos állapota miatt mesterséges lélegeztetésre volt szüksége.

Ám, amikor Râmnicu Vâlceán haladtak át, elromlott a mentőautó elektromos rendszere, a lélegeztetőgép pedig leállt. A mentősök kézi lélegeztetést alkalmaztak, és úgy döntöttek, hogyha már a városban vannak, a helyi sürgősségre szállítják a beteget.

A szénvásárhelyi indulás után két órával érkeztek meg a Râmnicu Vâlcea-i kórházba, ahol stabilizálták a beteg állapotát, de az nem sokkal ezután rohamosan rosszabbodott, mígnem két és fél órával később elhunyt. A megyei sürgősségi kórház igazgatója szerint az esetet alapos vizsgálatnak vetik alá.

Adrian-Virgil Dobrin 48 éves volt, a Gorj megyei DSP főfelügyelője volt, és március eleje óta feküd a szénvásárhelyi kórházban koronavírus-fertőzéssel.

(Címlapkép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?