FRISSÍTVE – Elgázolt két fiatalt az utcán, de gond nélkül továbbhajtott

Illusztráció: FacebookElgázolt az úton átkelő két fiatalt, majd továbbhajtott egy autó vasárnap este a Szeben megyei Nagytalmácson – tájékoztatott a rendőr-főkapitányság.

A két áldozatot, egy 16 és egy 21 éves fiatalembert, a nagyszebeni megyei kórház sürgősségi osztályára szállították. A Szeben megyei mentőszolgálat által közölt információk szerint a 16 éves fiú szenvedett súlyosabb sérüléseket: eltört a karja és koponyasérülést szerzett. A 21 éves fiatalembernek bordasérülései és más horzsolásai vannak. Mindketten eszméletüknél voltak, amikor kórházba szállították őket.

A cserbenhagyásos gázolást elkövető autóvezető gond nélkül hajtott tovább a baleset után Vâlcea megye irányába. A közlekedésrendészek még nyomoznak utána, mindeddig ugyanis nem sikerült elfogniuk és felelősségre vonniuk.

A rendőrség a nyomozás mellett a baleset pontos körülményeinek felderítésén is dolgozik.

FRISSÍTÉS: A Szeben Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn délelőtt közölte, hogy sikerült azonosítaniuk az autót és a benne ülő elkövetőt is, aki egy 48 éves nagydisznódi férfi. A hatóságok eljárást indítottak ellene gondatlanságból elkövetett testi sértés és a baleset helyszínének elhagyása gyanújával.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?