Életét vesztette egy 18 éves fiatalember: rázuhant a szél által lesodort tető (VIDEÓ)
Egy 18 éves fiatal életét vesztette péntek este, miután egy szél által lesodort tető rázuhant ez Argeș megyei faluban. Egy férfi és egy 17 éves fiú megsérült az eset során.
Az Argeș megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU Argeș) tájékoztatása szerint a Hârtiești községhez tartozó Lucieni faluban kiérkezésükkor a három sérült közül az egyik eszméleténél volt, és már elindult a kórházba, egy másik sérült szintén eszméleténél volt, és alsó- valamint felső végtagi, illetve gerinctáji fájdalmakra panaszkodott – őt a SMURD mentősei látták el, egy harmadik sérültet viszont eszméletlenül, szív- és légzésleállás állapotában emelték ki a romok alól a tűzoltók, a mentősök újraélesztési próbálkozásai pedig sajnos sikertelenek voltak, és halottnak nyilvánították, számol be az Agerpres.
Az Argeș Megyei Rendőr-főfelügyelőség közlése szerint a három érintett egy háztartás melléképületének teteje alatt tartózkodott, amikor az beomlott.
„A kezdeti vizsgálatok szerint három személy – közülük kettő a szóban forgó háztartásból – a fából épített melléképület összeomlása során sérült meg. Az épület felső részében széna volt tárolva. Az egyik érintett személy, egy 18 éves fiatal, olyan sérüléseket szenvedett, amelyek következtében elhunyt. (…) A másik két személy – egy 40 éves férfi, a háztartás tulajdonosa, és annak 17 éves fia – szintén megsérült, és kórházba szállították őket” – áll a rendőrség közleményében.
A nyomozást a câmpulungi bűnügyi nyomozók vették át, gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt indult büntetőeljárás, a Câmpulung-i Ügyészség felügyelete mellett.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség közölte, hogy a baleset bekövetkezte előtt RO-ALERT riasztást küldtek a lakosság figyelmeztetésére, mivel a térségre másodfokú, azonnali veszélyt jelző viharriasztás volt érvényben.
(Nyitókép forrása: Agerpres)
CSAK SAJÁT