Ekkor kezdődhet a 12-15 évesek oltása Romániában

A romániai oltáskampány koordinátora szerint a 12 és 15 év közötti gyermekek a harmadik negyedévtől kaphatnának koronavírus elleni vakcinát.

Valeriu Gheorghiță szerint körülbelül két hónapon belül meglesz az engedély az amerikai és az európai gyógyszerügynökségtől is arra, hogy 12 és 15 év közötti kiskorúakat is olthassanak, így számításai szerint a valószínűleg a harmadik negyedévben Romániában is meg lesz adva a lehetőség azoknak, akik élni szeretnének vele, számolt be a news.ro.

A katonaorvos ismételten hangsúlyozta, hogy az egyedüli módja annak, hogy megszabaduljunk a járványtól az oltás és a szabályok betartása. Hozzátette, ez idáig pár ezer 16-18 év közötti személy kapott Romániában koronavírus elleni vakcinát, többségük valamilyen krónikus betegségben szenvedett.

Mint arról beszámoltunk, a Pfizer-BioNTech szerdán jelentette be, hogy a klinikai vizsgálatok alapján 100 százalékos hatékonysággal bír a koronavírus elleni oltóanyaga a 12 és 15 éves kor közötti gyermekeken végzett tesztek szerint, valamint, hogy a fiatalok szervezete jól tolerálja a vakcinát.

(Címlapi illusztráció forrása: Pixabay)

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?