Éjszaka is keresték a mezőméhesi gyújtogatás gyanúsítottját (VIDEÓ)

Mintegy 400 személy – köztük rendőrök, csendőrök, kriminalisztikai szakemberek, vadőrök, erdészek és hegyimentők – vett részt a Maros megyei, mezőméhesi lakóház felgyújtásával gyanúsított 37 éves férfi felkutatásában. A keresés során a hatóságok a lakosság segítségét is kérték.

A Maros megyei rendfenntartó egységek mellett a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó Kolozs megyei rendőrök és Szeben megyei keresőkutyás egységek is részt vesznek a kedd délután óta zajló akcióban – közölte a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hozzávetőleg 400 személy keresi Gânj Emilt, akit a gyújtogatással gyanúsítanak| Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság

A keresés éjszaka is folytatódott: több száz ember fésülte át a környéket, eddig azonban nem jártak sikerrel. A hatóságok hangsúlyozták, hogy az akció továbbra is folyamatban van.

Mint arról beszámoltunk, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint kedden reggel egy 46 éves nő hívta az 112-es segélyhívót, és bejelentette, hogy mezőméhesi lakóházát felgyújtották, lánya pedig nagy valószínűséggel az épületben tartózkodik. A tűzoltók már csak a nő elszenesedett holttestét találták meg a házban. Később kiderült, a korábbi elrablója végezhetett vele.

Gânj Emilt gyanúsítják a gyújtogatással | Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség körözi a gyanúsítottat, ugyanakkor nyomatékosan figyelmeztet, hogy aki felismeri, ne próbáljon kapcsolatba lépni vele, hanem azonnal hívja a 112-es sürgősségi számot. A férfi korábban gyilkosság miatt ült börtönben.

Ha Te vagy valaki a környezetedben családon belüli erőszak, emberkereskedelem, nemi alapú vagy többszörös diszkrimináció áldozata, ingyenesen hívhatod a 0800 500 333-as segélyvonalat, amelyet a Nők és Férfiak Közötti Esélyegyenlőségért Országos Ügynökség működtet a nap 24 órájában, a hét minden napján. A hívás bármely belföldi hálózatból díjmentes. A vonalat nemcsak az áldozatok, hanem családtagjaik, ismerőseik vagy tanúk is hívhatják. A tanácsadók sürgősségi segítséget, tájékoztatást, jogi és pszichológiai alapkonzultációt nyújtanak, valamint útba igazítanak a megfelelő helyi intézményekhez és szolgáltatásokhoz. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?