Egyetlen Hargita megyei középiskola sem bojkottálja a jövőheti próbaérettségit
Hargita megye valamennyi középiskolájában megszervezik az érettségi vizsga próbáját, amelyen több mint 2200 diák vesz részt. A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint a megye 36 érintett líceumában összesen 2293 tanuló írja meg a próbadolgozatokat, közülük 1742-en magyar tagozaton tanulnak.
Cristinel Glodeanu főtanfelügyelő-helyettes az Agerpres-nek elmondta, hogy néhány iskolában felmerült a bojkott lehetősége, azonban ezt sikerült feloldaniuk az intézményvezetőkkel folytatott egyeztetések nyomán. Mint hangsúlyozta, a tanárok és az iskolák elsődleges feladata a diákok érdekeinek szem előtt tartása, hiszen a szülők rájuk bízzák gyermekeik oktatását. Hozzátette, hogy bár megérti az oktatási rendszerben dolgozók elégedetlenségét, a pedagógusi hivatás nem csupán munka, hanem elhivatottság is.
Az egyeztetések után az iskolák vezetői és a tanári karok újraértékelték a helyzetet, és végül minden érintett intézmény úgy döntött, hogy részt vesz a szimuláció lebonyolításában. A tanfelügyelőség köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak és igazgatóknak azért, hogy a diákok érdekét helyezték előtérbe, és biztosítják a próbaérettségi megszervezését a minisztériumi előírásoknak megfelelően.
A próbavizsga célja, hogy reális képet adjon a tanulók tudásszintjéről, és lehetőséget biztosítson a hiányosságok pótlására az év hátralévő részében. A főtanfelügyelő-helyettes kiemelte: különösen fontos, hogy a diákok megfelelő felkészültséggel érkezzenek majd az érettségi vizsgára, illetve a felsőoktatási felvételire, hiszen jövőjük múlik ezen. Mint fogalmazott, a pedagógusok felelőssége is, hogy segítsék őket ebben.
A próbavizsga idejére 34 diák kérte az úgynevezett esélyegyenlőségi intézkedések alkalmazását, így ők külön termekben vagy egyéb, számukra megfelelő feltételek mellett írhatják meg a dolgozatokat.
Érdemes megjegyezni, hogy a héten a nyolcadikosok országos felmérésének próbáját hat Hargitai megyei bojkottálta. Az érettségi írásbeli próbavizsgáit március 23. és 26. között tartják.
CSAK SAJÁT


