Egy rendőr és kamasz fia a máramarosi baleset két halálos áldozata

Két személy, egyikük egy 14 éves fiú, életét vesztette szerdán az 1C jelzésű országút Nagybánya és Miszmogyorós (Tăuţii-Măgherăuş) közötti szakaszán bekövetkezett közúti balesetben, tájékoztatott Florina Meteş, a Máramaros megyei rendőrség szóvivője.

Elmondása szerint egy tehergépkocsi és egy autó ütközött egymásnak. Utóbbi sofőrje, egy 46 éves férfi és utasa, egy 14 éves fiú halt meg. A Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője, Adriana Şanta szerint több mentő- és SMURD-egységet is a helyszínre vezényeltek. A két áldozatot a katonai tűzoltóknak kellett kivágniuk a kocsi roncsai közül. Ezt követően megpróbálták újraéleszteni őket, de nem jártak sikerrel – számolt be az Agerpres.

Nagyon súlyos baleset történt Máramaros megyében | Illusztráció: katasztrófavédelem/archív felvétel

A ProTV beszámolója szerint a 46 éves férfi rendőr volt, 14 éves fiát vitte haza a nagybányai iskolából, amikor a szerencsétlenség megtörtént. A hatóságok még vizsgálják a baleset körülményeit, de a presasm.ro úgy tudja, hogy a kisautó tért át a menetiránnyal ellenkező sávba, ahol frontálisan ütközött a teherautóval.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?