Egészségügyi miniszter: a koronavírusos halálesetek hivatalos száma valóban nem valós adat

Emberi mulasztások és a túlzott bürokrácia miatt valóban vannak eltérések a koronavírus okozta halálesetek hivatalosan közölt száma és a kórházak által jelentett adatok között – nyilatkozta csütörtöki sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter.

Ioana Mihăilă az elődje, Vlad Voiculescu által bejelentett rendellenességéket kivizsgáló bizottság előzetes jelentéséből ismertetett részleteket. Mint ismert, menesztésekor a volt egészségügyi miniszter azt állította: tudomása szerint több személy halálát okozta a koronavírus Romániában, mint amennyit a hatóságok hivatalosan jelentettek.

Ioana Mihăilă elmondta, a járványhelyzetről hivatalosan tájékoztató Stratégiai Kommunikációs Csoport az úgynevezett CoronaForms nevű platformon rögzített adatok alapján közli naponta a koronavírus okozta halálesetek számát. Ezt a platformot még tavaly áprilisban fejlesztette ki a Különleges Távközlési Hatóság. Egy tavalyi miniszteri rendelet szerint a kórházak kötelesek a koronavírusos haláleseteket jelenteni a megyei egészségügyi igazgatóságoknak (DSP), és az utóbbi intézmények rögzítik az adatokat a CoronaFormsba.

A minisztérium vizsgálóbizottság szerint a hivatalosan közölt adatnál többen haltak meg a koronavírussal összefüggésben, mert a kórházak sok esetben nem jelentették, vagy késve jelentették a haláleseteket a DPS-nek is. Van olyan egészségügyi intézmény is Ioana Mihăilă szerint, amelyikben 500-nál is több olyan személy halt meg, akinek az adatai végül nem kerültek fel a CoronaForms platformra, így a hivatalos jelentésekben sem szerepelnek. „Több kórház el is ismerte, hogy mulasztott” – mondta a miniszter.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A tárcavezető szerint a mulasztások hátterében a bürokrácia áll, nem mindegyik kórház volt tisztában a jelentéstételi kötelezettségeivel, emellett a jelentéstevők ismeretei "zavarosak" lehettek ezen a téren. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem a vétkesekre való mutogatás most a prioritás, hanem a CoronaForms platform adatainak mielőbbi frissítése. Ez pedig lehetséges a halottvizsgálati bizonyítványok alapján.

Ioana Mihăilă vonakodott megmondani, hogy mekkora lehet a különbség a halálesetek eddig hivatalosan jelentett száma és a valós adatok között. A Libertatea szerint az eltérés 5000 körüli lehet.

Kapcsolódók

Kimaradt?