Egészségügyi miniszter: Jó ütemben halad a kórházépítés Marosvásárhelyen, finom a betegeknek felszolgált étel
Egy éve kezdődtek el a munkálatok a marosvásárhelyi súlyos égési sérültek kórházánál – már több helyen beltéri munkálatok zajlanak. A Szív-érrendszeri és Transzplantációs Intézet építésén két hónapja dolgoznak, a földszint már elkészült – mondta marosvásárhelyi látogatása alkalmával az egészségügyi miniszter, aki betegeknek felszolgált ebédre hívta meg a helyi kórházigazgatót.
A marosvásárhelyi súlyos égési sérülteket ellátó központot világbanki támogatással építi az Egészségügyi Minisztérium. A munkálatokkal egyidőben a tárca elindítja a szükséges orvosi felszerelések beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárást is – közölte Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter Marosvásárhelyen. Mint mondta, attól a pillanattól kezdve, hogy ezek a felszerelések beépíthetők lesznek, a kivitelezővel közösen, összehangoltan fognak dolgozni. A központ építési munkálatai egy évvel ezelőtt kezdődtek el, és a szaktárcavezető szerint jó ütemben haladnak.
A szintén Marosvásárhelyen épülő Szív-érrendszeri és Transzplantációs Intézet kapcsán Alexandru Rogobete elmondta: alig két hónapja kezdődtek el a munkálatok, a kivitelező már az első emeletet építi. A pénteki marosvásárhelyi tárgyalásokon – csakúgy, mint a korábbi bukaresti megbeszéléseken – a munkálatok felgyorsításának lehetőségeit vizsgálták. Arra a következtetésre jutottak, hogy növelni kell az építkezésen dolgozó munkások számát. Ahol lehetőség van rá, ott éjszaka is dolgoznak majd. A miniszter szerint előfordultak csúszások, de ezek többnyire a bürokráciának vagy az elhúzódó óvási eljárásoknak „köszönhetők”. Mint mondta, ez nem marosvásárhelyi sajátosság, országszerte hasonló problémákkal küzdenek.
A látogatást követő sajtóértekezleten Alexandru Rogobete bejelentette: nemcsak az éppen zajló beruházásokat ellenőrizte, hanem személyesen is megkóstolta a kórházi ételt.
„Ahogy megígértem, együtt étkezem a kórházak vezetőivel, pontosan ugyanazt az ételt fogyasztva, amit a betegek is kapnak” – hangsúlyozta a miniszter, aki a kórház konyhájába is ellátogatott. Tapasztalatai szerint az étel megfelelően elkészített, a kiszolgálás kifogástalan, és a betegek iránti tisztelet minden részletben érezhető. Kijelentette, az ebédet kifizette, nyugtát is kapott róla.
Hogy megbizonyosodjon arról, valóban ugyanazt az ételt kapta-e, mint a páciensek, az egészségügyi miniszter felkeresett egy ortopédiai kórtermet, és beszélgetett a bent fekvő betegekkel. A miniszter megállapította: „Lehetséges! Ahol az intézményvezetés elkötelezett, és a beteg iránti tisztelet prioritás, ott a dolgok működnek.”
Ugyanakkor hangsúlyozta: tudja, hogy más kórházakban távolról sem ilyen a helyzet. Éppen ezért nyilvánosan felszólította a kórházmenedzsereket, hogy sürgősen tegyenek rendet ott, ahol a körülmények ezt megkívánják. „El fogok jutni olyan kórházakba is, ahol a helyzet nem ilyen, és megígérem, hogy ott is ugyanazt az ételt fogom elfogyasztani, mint a betegek – velem együtt a kórházigazgató is.”
Alexandru Rogobete szerint a beteg iránti tisztelet nem merülhet ki csupán az orvosi ellátásban. „A kórházi tartózkodás minden részlete számít – a tisztaságtól az ételek minőségéig. Ez nem plusz szolgáltatás, hanem az emberi méltóság tiszteletben tartása” – fogalmazott a tárcavezető.
CSAK SAJÁT