Egészséges étkezés: 500 ezer gyermekre terjesztették ki a programot

A kormány kedden döntött az Egészséges étkezés program kiterjesztéséről több mint 500 ezer kedvezményezettre. Daniel David oktatási miniszter szerint ez „alapvető eszköz” az iskolai lemorzsolódás elleni küzdelemben. A miniszter azt mondta, a cél az, hogy 2029-re minden elemi iskolás bekerüljön a programba.

Mihai Constantin kormányszóvivő kedden bejelentette, hogy az Országos Egészséges Étkezés Programot több mint 500 ezer kedvezményezettre terjesztik ki. Daniel David oktatási miniszter elmondta, a program a tavalyi folytatása, írja a News.ro.

Egyre több gyermek részesül a programban. | Fotó: Pexels

„Alapvető eszköznek tekintem, nem csak szociális szempontból, hanem pszicho-pedagógiai eszköznek is, mivel komoly probléma az iskolai lemorzsolódás, és minden szakirányú tanulmány azt mutatja, hogy ennek a szociális komponensnek is alapvető szerepe van a megelőzésében és leküzdésben” – mondta Daniel David.



Bejelentette, hogy a cél az, hogy 2029-re az összes elemis kedvezményezett számára biztosítani tudják az Egészséges étkezés programját, hozzátette, hamarosan egy újabb kormányhatározatban konkretizálják, mely iskolák részesülnek a programból. Megjegyezte, „az elképzelés az, hogy azokban az egységekben folytatjuk, amelyekben tavaly is volt”.

Az oktatási minisztérium szerint a program célja az egészséges táplálkozási szokások népszerűsítése a romániai iskolákban tanuló gyermekek és fiatalok körében, ezáltal támogatva az oktatásban való részvételüket. Az Országos Egészséges Étkezési Program az óvodáskorú gyermekeknek és a tanórákon részt vevő iskolásoknak szól, és napi egy ingyenes meleg ételt jelent vagy adott esetben élelmiszercsomagot, amennyiben a meleg étel nem biztosítható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?