Döbbenetes: két kamaszlány vetett véget a életének, leugrottak egy víztoronyból

A rendőrség folytatja a nyomozást annak a két 15 éves hobicaurikányi tinédzsernek az ügyében, akik meghaltak, miután szombaton levetették magukat egy elhagyott lupényi gyár 20 méter magas víztornyából - közölte vasárnap Bogdan Nițu, a Hunyad megyei rendőrség szóvivője.

Elmondása szerint bűnügyi vizsgálati dosszié készült, és a nyomozás folytatódik, hogy megállapítsák azokat a körülményeket és okokat, amelyek a két kiskorút erre az elkeseredett gesztusra késztették.
Az egyik lány szombat délután felhívta az édesanyját, hogy véget vet az életének. Az anya azonnal hívta a rendőrséget a 112-es segélyhívószámon. A hívást követően a lupényi rendőrség több csapatát és a mentőket is a helyszínre küldtek.

Illusztráció: Agerpres
A rendőrség azonosította a két kiskorú holttestét, az egyik lányt azonnal halottnak nyilvánították. A második áldozatnál az orvosi csapatok az újraélesztési protokollt alkalmazták, de eredménytelenül.
A nyomozás a petrozsényi ügyészség felügyelete alatt zajlik.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 0754/800–808-as telefonszámot, vagy írjon a hallgatlak.lelkisegely@gmail.com e-mail-címre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?