DNA-vizsgálat Dan Barna volt cégénél az EU-s pénzek felhasználása miatt

Két európai uniós finanszírozású projekt elszámolásának a kivizsgálását kérte a korrupcióellenes ügyészségtől (DNA) a csalásellenes hivatal (DLAF), és mindkettőben érintett Dan Barna, az USR–PLUS pártszövetség társelnöke, a jelenlegi koalíciós kormány miniszerelnök-helyettese – írta a G4Media.

A csalásellenes hivatal hétfőn értesítette a DNA-t, hogy visszaélésekre gyanút adó módon bonyolították le az EU 2007–2013-as költségvetési ciklusában a kohéziós alapokból finanszírozott, társadalmi felzárkóztató jellegű projekteket, amelyekben a DCG tanácsadó cég közreműködött. Ebben vállalt szerepet egykor Dan Barna és a nővére, illetve másik két személy is érintette, de mivel az ügy még csak kivizsgálási szakaszban van, senki sem szerepel gyanúsítottként – hangsúlyozza a DNA közleménye.Dan Barna

Először a 2019-es elnökválasztási kampányban derült fény arra, hogy Dan Barna – aki az USR–PLUS államfőjelöltje volt – érintett egy lehetséges korrupciós ügyben. A Rise Project tényfeltáró újságírói írták meg, hogy uniós projektmenedzsmentre szakosodott vállalkozásánál visszaélések történtek.

A politikus DCG nevű vállalkozása három olyan, a hátrányos helyzetű személyek társadalmi felzárkóztatását célzó projektet bonyolított le, amelyeknél az uniós alapok kárára elkövetett visszaélések történhettek. A csalásellenes hivatal (DLAF) végül két ügyet adott át a DNA-nak. Dan Barna azt hangoztatta, hogy cégének projektjeit ellenőrizték az illetékes hatóságok, és mindent rendben találtak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?