Csoma: nem méltányos, hogy a bírák és ügyészek szinte a teljes fizetésüket kapják nyugdíjként

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője „túlzottnak” tartja a bíráknak és ügyészeknek a nyugdíjuk összegével kapcsolatos követeléseit. A koalíció szerint a méltányos a nettó jövedelem 70-75 százaléka lenne.

A RFI-nek nyilatkozva Csoma Botond képviselő csütörtökön elmondta: információi szerint a bírák és ügyészek azt kérték, hogy a bruttó jövedelmük 65 százalékát kapják nyugdíjként, ami az utolsó nettó jövedelmük 97-98 százalékát jelentené, „ez pedig nem méltányos”. A koalíció szerint a méltányos a nettó jövedelem 70-75 százaléka lenne.

Úgy számolták a bruttó fizetés 65 százaléka lenne elég.| Fotó: Pexels

Hozzátette: túlzásnak tartja azt a követelést, hogy a bírák és ügyészek bruttó jövedelmük 65 százalékát kapják nyugdíjként. Úgy gondolja, hogy figyelembe kell venni a társadalmi szolidaritást, Románia nehéz helyzetét és más társadalmi-szakmai csoportok helyzetét is.

„Ha mindezeket a tényezőket figyelembe vesszük, úgy vélem, hogy a legutolsó nettó jövedelem 70-75 százaléka lenne a méltányos megoldás. (...) Jelenleg ez a koalíció álláspontja, és ehhez kell tartanunk magunkat” – nyilatkozta az RMDSZ-es politikus.

Csoma szerint a kormánynak felelősséget kellene vállalnia a parlamentben a bírák és ügyészek nyugdíját szabályozó új törvénytervezetért, miután a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM) megkapja a véleményezést, de hangsúlyozta, hogy ez a személyes véleménye, nem a koalíció döntése. Szerint azért lenne helyénvaló a felelősségvállalás, mert „kényes témáról” van szó, és ha parlamenti vitának vetnék alá, a módosító javaslatok nyomán esetleg megváltozhat a tervezet tartalma. Leszögezte: az ellenzéknek felelősségvállalás esetén is van lehetősége módosító javaslatokat benyújtani a kormányhoz, mielőtt még a parlamentbe kerül a tervezet.

Arra a kérdésre, hogy a koalíció vállalja-e azt a kockázatot, hogy elveszít több mint 200 millió eurót, ha november végéig nem reformálja meg a bírák és ügyészek nyugdíjrendszerét, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője így válaszolt: „Nagyon rossz variáns lenne elveszíteni ezt az összeget. A kormány elszánt, hogy ezt a reformot végrehajtja. Természetesen ez nemcsak a kormányon múlik, hanem az alkotmánybíróságon is, amely gyakran a parlament harmadik kamarájaként működik”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?