Csoma Botond Kolozs megyei tanácselnökjelölt: tovább kell fejleszteni a magyarlakta településeket

Leadták dossziéjukat az RMDSZ képviselőjelöltjei a Kolozs megyei kormányhivatalban csütörtökön. Csoma Botond tanácselnökjelölt a Maszol kérdésére elmondta, az RMDSZ teljes listával indul a június 9-i önkormányzati választásokon. Mint kiemelte, legalább hét képviselőt szeretnének bejuttatni a megyei tanácsba, és azt is szeretnék, hogy a Nemzeti Liberális Pártnak ne legyen akkora ereje egyedül, hogy mindenről dönteni tudjon.

Arról, hogy milyen terveket szeretne az RMDSZ megvalósítani a Kolozs megyei tanácsban, Csoma Botond elmondta, továbbra is fejleszteni szeretnénk azokat a településeket, ahol magyar emberek élnek. „Nyilván nem csak azokat a településeket fejlesztenénk, ahol magyar emberek élnek, de nekünk elsősorban ezek a települések fontosak, ezen dolgoztunk eddig is, és ezen fogunk dolgozni a továbbiakban. Azt szeretnénk, ha tovább tudnánk korszerűsíteni az úthálózatot, a megyei utakat, és azt is, hogy mindig el tudjuk érni, hogy megfelelő legyen az anyagi ráfordítás, és az erdélyi magyar adófizetők is részesüljenek ezekből a fejlesztésekből” – nyilatkozta.

A szerző felvételei

A tanácselnökjelölt azt is kiemelte, neki és az RMDSZ-nek vannak víziói arról, hogy hogyan kellene a megyét vezetni. Hozzátette, ez a kampány szorosan összefügg a városi kampánnyal is, ahol polgármesterjelöltjük van Oláh Emese személyében, úgyhogy van víziójuk a városra és a megyére vonatkozóan is.

Ennek kapcsán kifejtette, először is egzisztenciát szeretnének Kolozs megyében teremteni. Bár a gazdasági fejlettségi szintje Kolozs megyének nem rossz, úgy gondolják, hogy tovább kellene fejleszteni az ipari parkokat, hiszen azok túlságosan is kiemelt helyekre koncentrálódnak, ezért szeretnék, hogyha Kolozs megyében több helyen is megjelennének, hogy az embereknek könnyebb legyen munkahelyhez jutni a lakóhelyükhöz közel.

Az úthálózat bővítése is fontos számukra, terveikben szerepel a megyei utak mentén - ahol a domborzat is ezt lehetővé teszi - bicikliutakat kiépíteni. „Nagyon sok ilyen típusú projekt indult el eddig különböző finanszírozásokból, volt ahol falvakat próbálnak összekötni bicikliutakkal, úgyhogy ezeket a kezdeményezéseket folytatni kell” – vélte. Hozzátette, nagyon sok egészségügyi fejlesztés az utóbbi időben Kolozsvárra koncentrálódott, azok a kórházak, amelyek a megyei tanács alárendeltségében vannak, óriási fejlesztésekben részesültek, de a megye más városaiban nem voltak hasonló jellegű fejlesztések. Ezt szerinte újra kellene gondolni, és az egészségügyi fejlesztéseket ki kellene terjeszteni más városokra is a megyében, például Tordára, Bánffyhunyadra, Aranyosgyéresre, Désre és Szamosújvárra.

„Nem megoldás az, hogy egy ilyen nagy megyében komolyabb egészségügyi szolgáltatásokért mindenkinek Kolozsvárra kell utaznia. Kolozsváron pedig vannak olyan egészségügyi intézmények is, amelyek országos jelentőségűek, tehát kiszolgálnak más megyéből származó lakosokat is. Ezért lenne jó, ha a megye más városaiban is lennének olyan egészségügyi intézmények, amelyek minőségi orvosi, egészségügyi szolgáltatásokat tudnak nyújtani” – magyarázat.

Az RMDSZ-nek Kolozs megyében 14 polgármesterjelöltje van, és 45 községben állított önkormányzati képviselőjelölt-listát. Olyan településeken is indítanak jelölteket, ahol rég nem voltak, mint például Bánffyhunyadon, Bonchidán, Magyargorbón, ugyanakkor a jelenlegi elöljáróit is megőrizné a szövetség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?