Csodával határos túlélés – 180 felletti sebességgel csapódott a szalagkorlátnak egy kezdő sofőr

Több mint 180 km/h-s sebességgel csapódott a szalagkorlátnak egy kezdő sofőr az éjjel, de csodával határos módon kisebb sérüléssel megúszta a balesetet.

Fotó: DRDP

A craiovai út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) szerdai tájékoztatása alapján olyan sűrű volt a köd, hogy 200 méternél távolabbra nem lehetett látni, egy kezdő sofőr viszont mégis 183 km/h-ás sebességgel száguldott éjszaka a Craiova–Pitești gyorsforgalmi úton. El is veszítette uralmát a jármű felett és teljes sebességgel nekicsapódott a szalagkorlátnak. „A tragédia minden összetevője adott volt, de szerencsére az éjjel csak az autó és az út biztonsági részei váltak a baleset áldozatául” – fogalmaztak a DRDP Facebook-oldalán, ahol helyszíni fotókat is közöltek. Azon látszik, hogy a gépkocsi motorja a becsapódási ponttól, mint egy tíz méterre landolt. A Digi24 úgy tudja, hogy a járművel egy 29 éves craiovai vezette, akit kisebb sérülésekkel szállítottak a slatinai kórházba.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?