Csalásra használták a technológiát – eljárás indult az érettségizők segítője ellen
Eljárás indult egy Arad megyei férfi ellen, mert a gyanú szerint rejtett kamerával és mikrofonnal segített diákoknak csalni az érettségi vizsgán.
A törvényszéki ügyészség hétfői tájékoztatása szerint két végzős kereste fel a vádlottat, hogy a csaláshoz szükséges technológiát beszerezzék tőle.
A vizsgázókra felszerelt kamera rögzítette a nyilvánosság számára akkor még titkosnak számító vizsgatételeket és egyből továbbította azt a vizsgaközponton kívülre, ahol az ügy egy másik vádlottjával közösen megoldották a feladatokat és azonnal visszaküldték a válaszokat a diákoknak.
A Digi24 úgy tudja, hogy a két vizsgázót pénteken érték tetten és ugyanaznap házkutatást is tartottak a technológiát szolgáltató férfinál. A ProTV szerint a diákok háromezer eurót fizettek a felszerelésért. A criticarad.ro szerint a hatóság által gyanúsított házaspár nem csak érettségizőket segítette csalni, gépjárművezetői vizsgákhoz, felvételikhez is „bérbe adta” a felszerelést.
CSAK SAJÁT