Csaknem 100 ezer diáknak utalták az 500 lejes egyszeri támogatást

Az európai beruházások és projektek minisztériuma utalta hétfőn az 500 lejes egyszeri támogatást csaknem 100 ezer nehéz helyzetben levő családból származó óvodás és iskolás számára.

A szaktárca tájékoztatása értelmében összesen 48,9 millió lejt utaltak 97 888 kedvezményezettnek, akik a hét folyamán hozzájuthatnak a segélyhez az erre a célra kiállított kártyák révén. Sokuk számára a tanszerekre és ruházati cikkekre költhető 500 lejes támogatás jelenti az esélyt arra, hogy folytathassák tanulmányaikat – hangsúlyozta a szakminiszter. Marcel Boloş emlékeztetett, hogy a 2022/2023-as tanévben több mint 300 ezer óvodás és iskolás részesül a támogatásból.

Illusztráció: Agerpres

Az iskola előtti nevelésben részt vevő gyerekek abban az esetben kaphatják meg az egyszeri segélyt, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 298 lejt. A 0–8. osztályba járó kisdiákok szintén jogosultak az összegre, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az 1275 lejt.

A támogatást kizárólag tanszerekre és ruházati cikkekre lehet fordítani, és az erre kijelölt gazdasági egységeknél lehet felhasználni.

Azok a kedvezményezettek, akik idén kapnak először ilyen segélyt, októberben jutnak majd hozzá a kártyákhoz, amelyeket november első felében töltenek majd fel.

Az előző tanévben mintegy 245 ezer kedvezményezett összesen 122 millió lejt kapott a program keretében – derül még ki a szaktárca közleményéből.

Csép Éva Andrea parlamenti képviselő a Maszolnak korábban elmondta: „rendkívül fontos figyelnünk a kirekesztett közösségekre. Gondolnunk kell azokra a családokra, amelyekben kisjövedelmű szülők szeretnék a gyerekeiket iskolába járatni. Meg kell tennünk mindent ahhoz, hogy felzárkóztassuk ezeket a gyerekeket. Fontos elkerülni, hogy az anyagi hiányosságok miatt a gyerek kiessen az oktatásból.”

Emellett a családpolitikus emlékeztetett, hogy a nehéz körülmények között élő családoknak nagy szükségük van segítségre, hiszen „sokszor azon gondolkodnak, hogy mit tegyenek az asztalra, nem pedig azon, hogy a gyereknek milyen iskolatáskát vagy cipőt vásároljanak. Mégis szégyellik, hogy a meglévő felszerelésükkel a gyereküket elküldjék iskolába.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?