Csak ígéreteket kaptak a rákbetegek a csütörtöki tüntetésükön

A parlament által elfogadott és 8 hónapja kihirdetett Országos Rákellenes Terv bevezetésének késleltetése miatt tiltakoztak csütörtökön a daganatos betegek, de nem értek el konkrétumot a találkozón. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter nem is tartózkodott a fővárosban a tiltakozás idején – írja a Hotnews.

Az Egészségügyi Minisztérium előtt tiltakozott csütörtökön mintegy 30 képviselője a Rákbetegek Egyesületei Szövetségének. A tüntetőket Alexandru Rogobete államtitkár fogadta a miniszter távollétében. Az államtitkár felkérte a rákbetegeket, hogy működjenek együtt az Egészségügyi Minisztériummal azon kormányhatározat kidolgozásában, mely a rákellenes terv alkalmazási szabályait határozza meg.

Fotó forrása: Pexels

Alexandru Rogobete a csütörtöki tanácskozáson a daganatos betegeknek elmondta, hogy az alkalmazási szabályzat csak idén szeptemberben készülhet el, annak ellenére, hogy az Egészségügyi Minisztériumban tavaly december óta munkacsoport alakult ennek kidolgozására, hogy aztán a terv július 1-től hatályba léphessen.

Az Egészségügyi Minisztérium a tegnapi tiltakozáson sem adott magyarázatot az onkológiai pácienseknek a törvény végrehajtásának késlekedésére, csupán annyit, hogy „megvalósítható” stádiumba kívánják hozni azt.

A csütörtöki tiltakozást kezdeményező Cezar Irimia, a Rákbetegek Egyesületeinek Szövetségének elnöke szerint az Egészségügyi Minisztérium a Pénzügyminisztériumnak akarja „átpasszolni” a rákellenes terv finanszírozását: „Kérdem én: minek is létezik Egészségügyi Minisztérium?” – tette hozzá Cezar Irimia.

A Rákbetegek Egyesületeinek Szövetsége folytatja a tiltakozási terveit, és bepereli az Egészségügyi Minisztériumot a törvény be nem tartása miatt – nyilatkozta Cezar Irimia, a legnagyobb romániai onkológiai betegeket tömörítő egyesület elnöke.

„Emberek haltak meg ezalatt az idő alatt. Egy részük megmenthető lett volna, ha a törvényt végrehajtják. Romániában naponta 153 rákos beteg hal meg. Néhányukat meg lehet menteni” – mondja el még Cezar Irimia.

Mint ismert, a parlament által elfogadott és Klaus Iohannis államfő által 8 hónappal ezelőtt kihirdetett Országos Rákmegelőzési és Rákellenes Tervet július 1-től kellett volna életbe léptetni.

Az Alexandru Rafila vezette szaktárca azonban még nem hagyta jóvá a törvény alkalmazási módszertanát, sőt az egészségügyi miniszter a Rákellenes Terv átalakításáról beszélt, ami  – mint a rákbetegek képviselete kiemelte, páciensek életébe kerülhet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?