Ciolacu: az ország régióinak kiegyensúlyozott fejlődése prioritása a kormánynak

Románia régióinak kiegyensúlyozott fejlődése és az egyes közösségekben rejlő lehetőségek kiaknázása a kormány prioritásai közé tartozik – közölte Marcel Ciolacu a Romániai Városok Szövetsége (AOR) létrehozásának 30. évfordulója alkalmából megfogalmazott üzenetében.

A kormány hétfői közleménye szerint a miniszterelnök hangsúlyozta: az ország különböző régiói közötti gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése az egész román társadalom fenntartható és méltányos fejlődéséhez vezet, és ennek az eredménynek az elérésében az európai alapok felhasználása az egyik fő tényező.

Fotó forrása: a román kormány Facebook-oldala

Marcel Ciolacu szerint a helyi hatóságok által befejezett vagy folyamatban lévő beruházások példázzák, hogy a polgárok számára fontos létesítményeket csak szakértelemmel és odaadással lehet megvalósítani.

„Ezért a kormány a helyi önkormányzatokat a központi közigazgatás nélkülözhetetlen partnerének és az állampolgárok közvetlen partnerének tekinti, hiszen a helyi választott képviselők azok, akik biztosítják a kormányzati elképzelések megvalósítását, és egyúttal megoldják a helyi közösségekben élő emberek problémáit” – olvasható a közleményben.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy a kormány mindig kellő odafigyeléssel fogja kezelni a helyi önkormányzatoktól érkező megkereséseket. „Közös célunk van: segíteni a helyi közösségek fejlődését és áthidalni az ország régiói közötti szakadékokat” – fogalmazott üzenetében Ciolacu. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?