Ciolacu: az a fontos, hogy a kormánykoalíció mind a minimálbér, mind a nyugdíjak emeléséről döntött

Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnök szerint az a fontos, hogy a kormánykoalíció úgy döntött, mind a minimálbért, mind a nyugdíjakat emelni fogja; hogy milyen mértékben, a lehető legrövidebb időn belül kiderül.

Véleménye szerint már 2023. január elsejétől növelni kellene a minimálbért, hogy megelőzzék a munkaerő még nagyobb arányú migrációját a többi európai államba – mondta Ciolacu, amikor a kkv-k országos tanácsának azon álláspontjáról kérdezték, amely szerint a minimálbéreket csak a tél lejártával kellene 3000 lejre emelni.

Fotó: Agerpres

Arra a kérdésre, hogy január elsejétől emelkednek-e a nyugdíjak, Ciolacu azt válaszolta, a fontos az, hogy a kormánykoalíció mind a nyugdíjak, mind a minimálbér emeléséről döntést hozott.

„Azt, hogy hány százalékos emelésről lesz szó, még nem döntöttük el koalíciós szinten, de szilárd meggyőződésem, hogy a lehető leghamarabb megtesszük. Két évvel ezelőtt nem volt szó semmiféle emelésről” – hangsúlyozta a koalíciós párt vezetője.

A PSD elnöke rámutatott, hogy a jövő évi költségvetés tervezetéről is tárgyalnak már, és fontosnak tartotta kiemelni, hogy a forradalom óta ez az első alkalom, amikor a büdzsét programokra építik fel. Véleménye szerint ez a román állam fejlődését mutatja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?