Cáfol a magyar rendőrség, miután Iohannis hátat fordított Orbán Viktornak

A magyar rendőrség közölte, hogy „nem hajtották körbe feleslegesen a román elnököt Budapesten”, ahogyan azt egy nappal ezelőtt híresztelték, miután Iohannis néhány másodpercig figyelmen kívül hagyta Orbán Viktort, amikor a csúcstalálkozóra érkezett a magyar fővárosba.

Mint arról beszámoltunk, Klaus Iohannis államfő a budapesti csúcstalálkozóra érkezésekor, kiszállt az autóból, és nem vett tudomást az őt fogadó Orbán Viktor magyar miniszterelnökről. Közel 20 másodpercig háttal áll, megigazítja a kabátját, és nem fordul Orbán Viktor felé.

Fotó: képernyőmentés

A Digi24 szerint a magyarországi sajtó ezek után azt fejtegette, hogy Iohannis gesztusa a hivatalos autókonvoj esetleges késésével függött össze, a konvoj ugyanis a városon is áthajtott. Mindezeket a találgatásokat a magyar rendőrség cáfolja. A hatóság szerint nem volt semmi probléma, egyértelmű protokoll volt, a hivatalos konvojok meghatározott sorrendben haladtak, és a tisztségviselőknek nem kellett gyalogolniuk a felvételi helytől a csúcstalálkozó helyszínéig. Mint a Digi24 írja, a magyar sajtó is felidézte azt a pillanatot, amikor Iohannis 2015-ben egy alkalommal idegesen dobta a kabátját az autóra, miután több másodpercig hiába várta, hogy azt egy mellette álló személy elvegye.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?