CSAT: Románia kivonja csapatait Afganisztánból

Megkezdi május elseje után Románia, a NATO partnerországokkal összhangban, fegyveres erőinek kivonását Afganisztánból – közölték a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) keddi ülését követően.

A CSAT tájékoztatása szerint a 615 katonát, valamint a több mint 80 tonna felszerelést és logisztikai elemet légi úton, a szövetségesek és a hazai légierő gépeivel hozzák haza. A tanács elemezte és jóváhagyta a kivonási tervet a Resolute Support misszió lezárásával.

A dokumentum megemlékezik arról a 27 katonáról, akik életüket vesztették az afganisztáni küldetésben.

Közölték azt is: Románia a Fekete-tenger-körüli elhúzódó konfliktusok megoldásában érdekelt, ez ügyben a külügyminisztérium különböző akciókat kezdeményezett az Európai Unió szintjén.

„A Fekete-tenger csak akkor válhat a stabilitás és az együttműködés térségévé, ha az államok szabadon fejlődhetnek és akadálytalanul követhetik saját elképzeléseiket, a kölcsönös tisztelet és a nemzetközi jog szabályainak szigorú betartásával” – írja a CSAT közleményében.

A Klaus Iohannis elnök vezette ülésén elemezték a Fekete-tengeri régió biztonsági helyzetét arra való különös tekintettel, hogy Oroszország csapatokat vont össze az ukrán határon. „A román hatóságok továbbra is éberek, és nagy figyelemmel kísérik ezt az indokolatlan mozgósítást Ukrajna körül” – áll még a dokumentumban, amely felidézi a nemrégiben Bukarestben sorra került román-lengyel-török háromoldalú találkozó „nagyon jó” eredményeit.

A CSAT keretében megállapodás született ugyanakkor arról, hogy Románia továbbra is támogatja partnereit a keleti szomszédságban, valamint a Nyugat-Balkánon, mind kétoldalúan, mind regionális formában, beleértve a NATO-val és az EU-val való kapcsolataik fejlesztését – zárul a közlemény.

Kapcsolódók

Kimaradt?