Több mint 200 fővel növelik a külföldi missziókban részt vevő katonák számát

Románia több mint 200 fővel növeli a külföldi missziókban részt vevő román katonák és civilek számát 2020-ban – közölte szerdán Klaus Johannis államfő.

Az elnök azt követően nyilatkozott az elnöki hivatalban, hogy ülésezett az általa elnökölt, nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), amelynek jóvá kellett hagynia a jövő évi missziókban részt vevő katonák és civilek létszámát.

Johannis elmondta, hogy a jövő évben több mint 2100 katona és civil vesz részt külföldi missziókban, ebből több mint 800-an Afganisztánban. A kétszáz fős létszámbővítés szerinte azt mutatja, hogy Bukarest komolyan veszi a biztonság exportálására vonatkozó küldetését. Megállapította, hogy a román katonák tevékenysége a külföldi missziókban megbecsülésnek és elismerésnek örvend Románia nemzetközi partnerei és szövetségesei részéről.

Az elnök azt is közölte, hogy a CSAT jóváhagyta azt a kormány által beterjesztett törvénytervezetet, amelynek értelmében Románia újabb öt F-16-os vadászgépet vásárol. Közölte, hogy ezt a tervezetet a parlamentnek is el kell még fogadnia, minthogy a tranzakció értéke meghaladja a 100 millió eurót (32,5 milliárd forint).

Idén márciusban állt szolgálatba az F-16-os vadászgépekből álló első román repülőraj. Bukarest 2013-ban állapodott meg Portugáliával 12 használt repülőgép megvásárlásáról. Az amerikai vadászgépek az elavult szovjet MiG-21-eseket váltják a román légi erőben.

Johannis bejelentette, hogy a CSAT kinevezte az új román vezérkari főnököt Daniel Petrescu tábornok személyében. Korábban Johannis és az októberben megbuktatott szociáldemokrata kormány között vita alakult ki a vezérkari főnök személye körül.

Kapcsolódók

Kimaradt?