Bűnvádi eljárás indult egy román férfi ellen, aki háromszor oltotta be magát

Hamis nyilatkozattétel miatt bűnvádi eljárás indult egy Botoșani megyei férfi ellen, akit egy harmadik dózis Pfizer-vakcinával is beoltottak.

A megyei rendőrség tájékoztatása szerint a 49 éves férfi egy dorohoji oltóközpontban nem árulta el, hogy ő már megkapta a második dózis vakcinát. Ezt csak azután mondta el, hogy beoltották az immár harmadik dózissal, számolt be a G4media.

A Botoșani Megyei Közegészségügyi Igazatóság vizsgálja annak körülményeit, hogy a férfi hogyan kaphatott egy harmadik dózis vakcinát is. A megyei tisztifőorvos szerint a zsúfoltság miatt az oltóközpontban valószínűleg nem várták ki, hogy az informatikai rendszer betöltse a férfi adatait, így csak utólag derült ki, hogy már beoltották.

A vakcina beadása után a férfit néhány órára megfigyelés alatt tartották, majd kórházba is szállították, de egész nap nem jelentkeztek nála mellékhatások. A sürgősségi osztályon ügyelő orvos pszichiátriai vizsgálatot is javasolt, a férfit továbbra is montiroziálják a közegészségügyi igazgatóság munkatársai.

(Címlapi illusztráció forrása: MTI)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?