Brassó megyében épül meg Európa legnagyobb lőporgyára

Csaknem 400 millió eurós beruházásból Romániában, Brassó megyében épül meg Európa legnagyobb lőporgyára – erősítette meg Nicolae Ciuca szenátusi elnök, volt kormányfő szerdán Bukarestben, a Black Sea Defense and Aerospace (BSDA-2024) elnevezésű nemzetközi hadifelszerelés-kiállítás megnyitóján.

Az MTI szerint a politikai pályára lépett korábbi vezérkari főnök azt is közölte, hogy Románia az épületet húzza fel, míg az Európai Unió a lőpor gyártásához szükséges műszaki berendezéseket finanszírozza. Márciusban Marcel Ciolacu miniszterelnök jelentette be, hogy Romániának lesz egy korszerű lőporgyára, amelyben az Európai Unió is partner lesz. Áprilisban Stefan-Radu Oprea gazdasági vállalkozásfejlesztési és turisztikai miniszter azt is közölte, hogy a román Romarm védelmi ipari tröszt várhatóan a német Rheinmetallal fog együttműködni a projekt megvalósítsa érdekében, jelenleg a szerződés előkészítésénél tartanak.

Illusztráció: Pexels

A BSDA-2024 bukaresti megnyitóján szintén jelen lévő kormányfő köszöntőjében úgy értékelte: eurómilliárdok áramolhatnak a következő időszakban a román gazdaságba a védelmi ipari megrendeléseknek köszönhetően.

„Ezen az eseményen is több kereskedelmi megállapodás születik majd fontos nemzetközi partnerekkel. A kudzsiri üzem fegyvereket fog gyártani egy német vállalattal együttműködésben, a Romarm állami vállalatcsoport partnerségre lép az amerikai General Dynamics konszernnel a NATO-szabványoknak megfelelő tüzérségi lőszerek gyártásának korszerűsítésére és kapacitásbővítésére, a sokak által már temetett Romaero pedig megállapodást ír alá egyik régi magyarországi partnerével, és ismét a repülőgép-karbantartási szektor fontos szereplőjévé válik” – idézte Marcel Ciolacut az Agerpres hírügynökség.

A miniszterelnök hozzátette: valamennyi európai ország kiemelt ágazatként tekint védelmi iparára, és a román kormány számára is prioritás az iparág újjáélesztése. „Románia nem követheti el többé azt a hibát, hogy fegyvergyárai egy részét bezárja, a többit pedig csődközeli állapotba juttatja” – szögezte le.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?