Brăilai orvosgyilkosság: lehet, nem is a tettest fogták el?

Új információk láttak napvilágot a brăilai fogorvos-gyilkossággal kapcsolatban. Mint ismert, két héttel ezelőtt meggyilkoltak egy orvost a saját rendelőjében. Az előzetes letartóztatásban lévő fő gyanúsított ügyvédje azt állítja, hogy a laboratóriumi vizsgálatok szerint a nő körmei alatt egy másik férfihoz tartozó DNS-nyomokat találtak.

A Digi24 híradása szerint a fő gyanúsított ügyvédje azt állítja, hogy – legalábbis egyelőre – nem tudni, kinek a DNS-ét azonosították a fogorvos körmei alatt. A bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy az általa védett férfi, akit a nyomozók a fő gyanúsítottnak tartanak, ártatlan lehet, ahogy ő is állítja, és a férfi kérte, hogy helyezzék szabadlábra a nyomozás további szakaszára.

A nyomozás szerint a 41 éves áldozat féltette az életét és fegyvert is akart vásárolni, miután több személy betört az udvarába. A brăilai gyilkosság indítéka azonban egyelőre rejtély, a nyomozók több feltevést is mérlegelnek – az elégedetlen betegtől kezdve az elfajuló rabláson át a féltékenységből elkövetett emberölésig. A gyilkos fegyvert és az áldozat mobiltelefonját még mindig nem találták meg a nyomozók.

Illusztráció forrása: Román Rendőrség

Amint a Maszolon megírtuk, négy nappal azután, hogy a brăilai fogorvosnőt háromszor nyakon szúrták saját rendelőjében, a rendőrségnek (július 21-én) sikerült elfognia a fő gyanúsítottat, aki egy büntetett előéletű brăilai férfi. Németországban és Franciaországban elkövetett erőszakos lopások és fegyveres rablások szerepelnek többek között a bűntettei lajstromán. Fél évvel ezelőtt szabadult feltételesen.

A nyomozók által összegyűjtött biológiai és egyéb bizonyítékok a 39 éves Maricel Mihaihoz vezetnek, akinek az évek során más vezetéknevei is voltak: Măcelaru és Stănescu – számolt be a debraila.ro.

Hogyan történt a gyilkosság?

A gyanúsított azon a környéken lakott, ahol az orvosnő rendelője is van, és úgy tűnik, alaposan megtervezte a bűncselekményt. A nyomozás során kiderült, hogy a gyilkosság napján, július 16-án Maricel Mihai Galacra ment, ahonnan taxival tért vissza Brăilára, ezután átöltözött és elment az orvosnő rendelőjébe.

Bár a fogorvosnő rendelőjénél nem volt térfigyelő kamera, a rendőrségnek sikerült azonosítania egy távolabbit, amelyen a rendelő bejárata is látszik. 16.15-kor Maricel Mihai belépett a rendelőbe, majd két-három másodperc múlva villámgyorsan távozott. Két perc múlva visszament, majd 33 másodpercig maradt bent, ez idő alatt leszúrta a fogorvosnőt. Sem a gyilkos fegyvert, sem az áldozat mobiltelefonját nem találták még meg.

A nyomozók szerint miután elhagyta a bűncselekmény helyszínét, Maricel Mihai ismét átöltözött – valahol a vasútállomás környékén – és a bűncselekménykor viselt ruháit egy szemetesbe dobta. A férfi útvonalának egy részét több utcai térfigyelő kamera is rögzítette. A gyilkosság után még egy játékteremben is járt.

A doktornő holtteste 16.17-től este 21 óra utánig – amikor férje, aki szintén fogorvos, hívta a 112-t – a rendelőben feküdt. Aznap több kliense már nem volt a fogorvosnőnek. Mivel a férje aggódott, hogy a felesége nem válaszol a hívására, elküldte a takarítónőt a rendelőbe. A takarítónő találta meg a vérben fekvő holttestet és értesítette a férjet.

„A biológiai bizonyítékok meggyőzőek. Ez egy előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság. Hogy mi volt az indítéka, arról nem tudunk nyilatkozni, mert nem mondott semmit, és nincs erre vonatkozóan bizonyítékunk sem” – mondta korábban Ionel Gîlcă ügyész.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?