Bővítette a kormány a második szakaszban védőoltásra jogosultak körét

Szerdán elfogadott határozatával több új kategóriával egészítette ki a kormány azoknak a listáját, akik a második körben jogosultak a koronavírus elleni vakcinára.

Mint ismert, eddig a második szakaszban a 65 év felettiek, a krónikus betegek és kulcsfontosságú ágazatokban dolgozók kaphatták meg a vakcinát. A lista kiegészült a hajléktalanokkal, mozgásképtelenekkel, a fogyatékkal élőkkel, az immundepressziós személyekkel, ezek kísérőivel és a velük egy háztartásban élők és a hajléktalanok.

Rajtuk kívül megkaphatják az oltást több olyan fontos állami intézmény alkalmazottai, mint az alkotmánybíróság, a parlament, a kormány, az elnöki hivatal, a gazdasági és szociális egyeztető tanács, a nép ügyvédjének hivatala, a törvényhozási tanács, a nemzeti bank, a minisztériumok és alárendelt intézményeik, a rendészeti és védelmi szervek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Bekerültek az oltási kampány második szakaszába a bírósági végrehajtók, a hivatalos fordítók, a tengerészek, az ügyvédek, az olajfúrótornyok személyzete, a temetkezési vállalkozások, a gyermekvédelmi és szociális osztályok, a helyi közigazgatás, az alapvető mezőgazdasági munkát végzők, a diplomáciai testületek tagjai és a válogatott sportolók is.

Florin Cîțu miniszterelnök a kormányülés végén tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kiemelt fontosságú intézmények nem valamennyi alkalmazottja kaphatja meg az oltást a második szakaszban, ez egyelőre csak a kulcsfontosságú beosztásban dolgozóknak jár.

A miniszterelnök szerint az oltóközpontok készen állnak arra, hogy akár napi 150 ezer embert is beoltsanak, de egyelőre korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre az oltóanyag, és ez határt szab a lehetőségeknek. Mindezek ellenére úgy vélte: március végéig 2,4 millió Pfizer-vakcina és 0,4 millió Moderna-vakcina érkezik az országba, és több másik gyártó jóváhagyás alatt levő vakcinájára is számítanak.

A kormányfő abbéli reményének adott hangot, hogy Romániában szeptemberig 10,4 millióan kaphatják meg a védőoltást.

(Címlapfotó szerzője: Farkas Endre)

Kapcsolódók

Kimaradt?