Bolojan szerint az orvosokat célzó intézkedésekkel szorítják majd vissza a betegszabadságok indokolatlan kiírását
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
A kormányfőt szerda esti sajtótájékoztatóján megkérdezték, hogy a betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedést ő vagy a pénzügyminisztérium javasolta. Bolojan azt válaszolta, hogy a kormány hozta meg a döntést az egészségügyi minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár javaslatára, és hangsúlyozta: átmeneti intézkedésről van szó, amely az egészségügyi rendszerben uralkodó realitásokat veszi figyelembe.

„Tavaly Románia hatmilliárd lejt fizetett ki betegszabadságokra, ami 1,2 milliárd eurónak felel meg. Ez az Országos Egészségbiztosítási Pénztár teljes költségvetésének körülbelül 8 százaléka” – hangsúlyozta. Az intézkedés célja, hogy elbátortalanítsa a fiktív betegszabadságokat, és ezzel pénzt takarítson meg az állam által biztosított kezelésekre és ártámogatott gyógyszerekre a krónikus betegek számára – magyarázta Bolojan.
Arra a kérdésre, hogy keresnek-e megoldást arra, hogy a krónikus betegeket és a rákos betegeket mentesítsék az intézkedés hatálya alól, a kormányfő kifejtette: vegyék figyelembe, hogy az intézkedés csak néhány napja lépett hatályba, leghamarabb egy hónap múlva mérhetik fel a hatását. „Mint mondtam, ez átmeneti intézkedés, tehát csak korlátozott ideig lesz érvényben. Ez idő alatt bevezetjük a mechanizmusokat, amelyek az orvosokat arra késztetik, hogy ne írjanak elő indokolatlanul betegszabadságot” – szögezte le a miniszterelnök.
Azt illetően, hogy a Nép Ügyvédje megtámadta az alkotmánybíróságon az intézkedést, Bolojan kifejtette: a kormány megvárja a testület döntését, majd aszerint jár el.
Mint írtuk, az alkotmánybírósághoz fordult szerdán a Nép Ügyvédje a betegszabadság első napjára járó juttatást megszüntető sürgősségi kormányrendelet miatt. Az ombudsman közleménye szerint a jogszabály sérti a jogbiztonság és a törvények kiszámíthatóságának elvét, mivel jogos az érintetteknek az az elvárása, hogy a befizetett egészségbiztosítási járulék fejében betegség esetén teljes körű védelemben részesüljenek. A betegszabadság első napjáért járó juttatás megvonása ezzel a jogos elvárással megy szembe.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT