Vízböjttel ünnepli parlamentbe jutásukat a Georgescut támogató POT elnöke
Böjttel ünnepli pártja bejutását és hálát ad Krisztusnak azért, amilyen irányt vesz általuk Románia – ezt jelentette be a parlamentbe jutásuk hírére Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártja (POT) elnöke az exit poll eredményeinek ismertetése után. A párt az elnökválasztás első fordulóját követően Călin Georgescu mögé állt be, a december 1-jei választásokon pedig a szavazatok 7,61, illetve 6,27 százalékát kapták a hétfő reggeli részleges adatok szerint.
„Megtiszteltetés számunkra a románok részéről, szívből köszönetet mondhatunk a románoknak. Mindenekelőtt dicsőség Krisztusnak mindazért, amit nekünk adott, és azért az irányért, amelyet Románia vesz” – mondta a Fiatalok Pártjának (POT) elnöke az exit-poll eredmények kihirdetése után, amelyek azt mutatják, hogy a párt átlépte a parlamenti bejutási küszöböt.
„Én személy szerint a hála jeléül háromnapos vízböjt mellett döntök, és felkérem kollégáimat, hogy csatlakozzanak hozzám. Ez a hála jele azért, amit kaptunk. Köszönjük a románoknak, hogy felébredtek, hogy velünk vannak, érezzük az erejüket” – tette hozzá Gavrilă.
A POT elnöke azt is elmondta, hogy a pártjukra most minden román állampolgár odafigyel, akik „rájöttek, hogy pártot lehet építeni anélkül, hogy valaki állna mögötted, anélkül, hogy rendkívüli összegű finanszírozásod lenne, csak az emberek erőfeszítései révén”, idézi a News.ro.
CSAK SAJÁT