Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz augusztus 1-jétől
Augusztus 1-jétől Böjte Csaba ferences szerzetest nevezik ki a csíksomlyói plébánia lelkészévé. A Szent Ferenc Alapítvány alapítója kerékpáros zarándoklat keretében, az általa létrehozott gyermekotthonok lakóinak kíséretében készül megérkezni új szolgálati helyére – jelentette be hétfőn a közösségi oldalán.
„A remény zarándokainak évében – amelyet Ferenc pápa 2025-re hirdetett meg –, engem Déváról a csíksomlyói ferences kolostorba helyeztek elöljáróim. Földi zarándokutam újabb állomására imádkozva, gyermekeinkkel zarándokolva szeretnék megérkezni” – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Böjte Csaba, aki 1992 óta szolgált Déván.
„Augusztus elsején kell jelentkezzek az új szolgálati helyen, ezért a tusnádi gyerekek hívására és kíséretével kerékpáron indulok Csíksomlyóra. Július 31-én csütörtökön, a tusnádi Szent László Otthonnál találkozunk mindazokkal, akik velünk szeretnének gurulni. Ebéd után a ház vezetőjével, Lakatos Szidóniával és a gyerekekkel indulunk a csíkszentsimoni házunkat érintve, - ahol egy kis pihenőt tartunk - a Csíksomlyói Szűzanya szentélyébe. Mária lábánál 18.00 órától hálaadó szentmisét tartunk” - írja bejegyzésében Csaba testvér.
„Másnap a gyerekekkel, kollégákkal és mindazokkal, akik velünk tartanak, gyalog indulunk fel a csíksomlyói nyeregbe. Imádkozva, énekelve körbejárjuk a Nagysomlyó-hegyet, majd a Salvator-kápolnában szentmisét mutatunk be, kérve Megváltónk irgalmas szeretetét életünkre” – fogalmazott Böjte Csaba, aki további hívek csatlakozását is várja az eseményhez.
Böjte Csaba kinevezését a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye körlevele ismertette, amely az augusztus 1-jétől érvényes személyi változásokat tartalmazza. A döntés Urbán Erik erdélyi tartományfőnök, érseki helynök javaslatára és vele való egyeztetés alapján született meg – közölte Kovács Gergely érsek.