Bevezetné a kétfordulós polgármester-választást és csökkentené a parlament létszámát az USR

Kormányprogramjában a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szorgalmazza a kétfordulós polgármester-választás bevezetését és a törvényhozók számának 300-ra csökkentését, a téma kapcsán kiírt referendum eredményének megfelelően.

A hétfő reggel a parlament elé terjesztett dokumentumban ugyanakkor célként jelölik meg a diaszpórában élő román állampolgárokat képviselő törvényhozók számának növelését, az arányos képviselet elérése érdekében.

A koronavírus elleni oltási kampányt illetően a kormányprogramban leszögezik, ez eddig „túlmilitarizált" volt, az új kabinetnek tudományos alapra kell helyeznie az ezzel kapcsolatos közpolitikát, fel kell vennie a harcot az álhírekkel szemben, és elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy szankcionálja az oltás megtagadását, ugyanakkor minden intézkedést meg kell hoznia annak érdekében, hogy az oltottak visszatérhessenek normális életükhöz.

Az igazságügyi rendszer tekintetében az USR kormányprogramjában szerepel a Büntetőügyesek nélküli közéletet elnevezésű kezdeményezés gyakorlatba ültetése, az igazságügyben elkövetett esetleges törvénytelenségeket kivizsgáló ügyészi osztály (SIIJ) felszámolása, az Igazságügyi Felügyelet (IJ) átszervezése, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) átszervezése, valamint a bírák és ügyészek véleménynyilvánítási szabadságát érintő korlátozások megszüntetése.A kormányprogramban szerepel a képviselők és szenátorok létszámának a csökkentése | Illusztráció: Agerpres

A párt javaslatot tesz egy új közrendészeti és közbiztonsági stratégia elfogadására. Ez – többek között – egy olyan új munkamódszer bevezetését írná elő a csendőrség számára, amely lehetővé tenné a békés lakossággal szembeni túlkapások elkerülését.

A dokumentumban célul tűzik ki továbbá a Román Posta átszervezését, a kutatásra, fejlesztésre és innovációra szánt költségvetés megkétszerezését, a 2021–2026 közötti időszakra vonatkozó nemzeti kiberbiztonsági stratégia elfogadását, a magán- és jogi személyek számára valamennyi közszolgáltatáshoz hozzáférést nyújtó egyablakos ügyintézés bevezetését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Szerepel a kormányprogramban egy új sporttörvény elfogadása, az iskolai sportversenyek újraélesztése, az országos sportszövetségek támogatásának átszervezése és egy új országos ifjúsági stratégia kidolgozása.

A tanügyet illetően Dacian Cioloş USR-elnök, kjelölt kormányfő a kormányprogramban javaslatot tesz – többek között – a tanfelügyelőségek megszüntetésére, továbbá a Meleg étel az iskolákban, valamint az Iskola utáni iskola elnevezésű program kiterjesztésére, a felsőfokú tanintézetek akkreditációs feltételeinek felülvizsgálatára, valamint legalább 9400 gyerek befogadására alkalmas 110 bölcsőde építésére az országos helyreállítási terv keretében.

Kapcsolódók

Kimaradt?