Államfő: a belügyi és védelmi alkalmazottak nem kell siessenek nyugdíjba vonulni

A különnyugdíjukat szabályozó törvény módosítása esetén a nyugdíjkorhatár elérése után a rendszerben maradó belügyi alkalmazottak és katonák később is a jelenlegi feltételek mellett vonulhatnak nyugdíjba – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Nicuşor Dan államfő, írja az Agerpres.

Az elnök elmondta, hogy a bírák és ügyészek különnyugdíja körüli helyzet a belügyi alkalmazottak és a katonák körében is aggodalmat váltott ki.

Előbb-utóbb rendezik a belügyi és védelmi alkalmazottak nyugdíjának kérdését is, ígérte az államfő. | Fotó forrása: a belügyminisztérium Facebook-oldala

Nicuşor Dan szerint „egy adott pillanatban” utóbbiak különnyugdíjának kérdését is rendezni fogják, de ez nem lehet ok arra, hogy az érintettek siessenek nyugdíjba vonulni, mielőtt ez megtörténik.

Mint az államfő leszögezte, a bírák és ügyészek helyzetéhez hasonlóan esetükben is érvényes lesz az az elv, hogy az új törvény hatálybalépésekor a nyugdíjkorhatárt elérő, de még a rendszerben maradó alkalmazottak később is a korábbi jogszabályban rögzített feltételek mellett vonulhatnak nyugdíjba. „Politikai megállapodás van arról, hogy ez így fog történni a védelmi, a belügyi alkalmazottak és a hírszerző szolgálatoknál dolgozók esetében is” – jelentette ki az államfő. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?