Belgiumi kórházban kezelik az onești-i robbanás két súlyos égési sérültjét

Belgiumba szállították azt a két beteget, akik a Bákó megyei Oneștien történt robbanásban szenvedtek rendkívül súlyos égési sérüléseket. Olyan kórházba kerültek, ahol magas szintű, speciális ellátást tudnak biztosítani számukra – közölte Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Csütörtökön egy onești-i társasház első emeleti lakásában történt a baleset. Egy 31 éves férfi és egy 31 éves nő szenvedett égési sérüléseket. Az áldozatoknak sikerült kimenekülniük az épületből, de testük mintegy kétharmadán szenvedtek égési sérüléseket. Mindkettőjüket még aznap kórházba szállították, vasárnap egy belgiumi központba helyezték át őket.

Belgiumba szállítják a két súlyos sérültet | Fotó: Alexandru Rogobete Facebook oldala

Az egészségügyi miniszter szerint az átszállítás rövid időn belül, összehangolt munkával valósult meg. A tárcavezető köszönetet mondott a légierő, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálatok csapatainak és minden érintett szakembernek, akik részt vettek ebben az összetett műveletben. 

Alexandru Rogobete szerint az eset rávilágít egy súlyos országos problémára. Az elmúlt napokban megnőtt a súlyos égési sérülésekkel kezelt betegek száma Romániában. Ezek hátterében gyakran erőszak, öngyilkossági kísérlet, szándékos gyújtogatás, házilag barkácsolt berendezések használata, áramütések állnak. Ezek az esetek nemcsak az egészségügyi rendszert terhelik meg, hanem a betegek és családjaik számára is súlyos lelki és fizikai megpróbáltatást jelentenek – írja a tárcavezető.

Épül a marosvásárhelyi égési sérültek központja | Fotó: Rákóczi Kinga

Romániában az európai átlagnál jóval több súlyos égési sérült van, ami a miniszter szerint egyértelműen jelzi: nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre és a felelős magatartásra, mind egyéni, mind közösségi szinten.

Alexandru Rogobete szerint ugyanakkor van előrelépés is. A temesvári és marosvásárhelyi korszerű, súlyos égési sérülteket ellátó központok több mint 90 százalékban elkészültek. A tervek szerint jövő évtől az ilyen betegeket már itthon, modern és biztonságos körülmények között tudják kezelni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_PHgZWe9E_300x250.1a.jpg
banner_XU1bnpLd_970x250.5c.jpg
banner_4FmkuobI_728x90.5.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?