Baciu: a háború kezdete óta 2185 felnőtt ukrajnai menekült kapott koronavírus elleni oltást Romániában

A háború kezdete óta 2185 felnőtt ukrajnai menekült kapott Covid-19 elleni oltást Romániában – tájékoztatott hétfőn Andrei Baciu a Facebook-oldalán.

Az egészségügyi államtitkár csütörtökön jelentette be, hogy a lakosság koronavírus elleni oltásának lebonyolítása átkerül az egészségügyi, a védelmi és a belügyminisztérium hatáskörébe.

Andrei Baciu emlékeztetett, hogy eddig a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) szervezte meg az oltási tevékenységet, meglátása szerint hatékonyan. Azt mondta, a CNCAV keretében összesen 67 ember dolgozott a kampány 16 hónapja alatt. Ez idő alatt több mint 12 ezer dokumentumot bocsátottak ki, köztük mintegy 330 utasítást az oltási tevékenység szabályairól, keretrendszeréről.

A lakosság koronavírus elleni oltásának menedzselése most átkerül az egészségügyi, a védelmi és a belügyminisztérium hatáskörébe, de az emberek továbbra is könnyen és gyorsan hozzáférhetnek a vakcinához a családorvosi rendelőkben – magyarázta.

A RO Vaccinare platform is tovább működik, kezelését az egészségügyi minisztérium veszi át. Az oltással kapcsolatos tevékenységek – vakcináció, logisztika, szállítás, tárolás, tájékoztatás – menedzselésének átadási-átvételi folyamata már néhány héttel ezelőtt elkezdődött. „Ez sok munkát jelent, nem egyszerű a folyamat, de a következő hetekben le fog zárulni” – nyomatékosította Baciu.

(Nyitókép forrása: Agerpres/EPA)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?