Az ünnepi felvonulásról indult turistákat menteni a tengerészet egyik hajója

Miközben Konstancán éppen a román tengerészet napját ünnepelték és ennek keretében megkezdődött a román flotta ünnepélyes vonulása, az egyik mentőhajónak el kellett hagynia az alakzatot, mert Corbu térségében két turista a Fekete-tengerbe esett és ki kellett őket menteni.

A Phoenix névre keresztelt mentőhajó közbeavatkozását a parti őrség kérte egy beérkezett segélyhívás alapján. A román tengerészet járműve ezért abbahagyta a díszfelvonulást és elsietett kimenteni a bajba jutott nyaralókat – írja a HotNews hírportál.

Illusztráció: Sürgősségi Helyzetek Főfelügyelősége

Kiderült, a mentőakció sikerrel zárult, bár a két turista közvetlenül fulladásveszélynek volt kitéve, idejében sikerült őket kiemelni a vízből. A mentési végeztével a Phoenix visszatért és folytatta a tengerésznapi díszszemlét, amelyen Klaus Iohannis román államfő is részt vett és beszédet mondott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?