Az ügyészség szerint nem mérgezték meg higannyal a volt erdőügyi minisztert

A szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) nem emel vádat annak nyomán, hogy Doina Pană volt erdőügyi miniszter 2019-ben azt állította: megmérgezték higannyal. Az aktát lezárták vádemelés nélkül, hiszen a vádhatóság szerint nem bizonyítható a volt miniszter állítása – közölte hétfőn a DIICOT.

Fotó: Doina Pană Facebook-oldalaDoina Pană 2019 májusában azt állította, hogy higanymérgezése hátterében a maffia állhat, amelynek az érdekeit sértette az illegális fakitermelés visszaszorításával. A Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori alelnöke elmondta: 2017 őszén kezdte rosszul érezni magát, az orvosok előbb szívproblémákat fedeztek fel nála, kezelésben részesült, de továbbra is rosszul érezte magát. Ekkor toxikológiai vizsgálatra küldték, majd 2018 januárjában kiderült, hogy higanymérgezést kapott.

A tárcavezető 2019-ben mondott le egészségügyi problémákra hivatkozva. Akkor azt mondta: azért csak a lemondása után tett feljelentést a rendőrségen, mert nem akart ártani Románia megítélésének.

A vádhatóság szerint a volt tárcavezető szervezetében alacsony koncentrációjú higanyt találtak, ami nem veszélyeztette az életét, és ez vagy az étrendje, vagy különböző gyógyszeres kezelések miatt került a szervezetébe. A DIICOT szerint nincs bizonyíték arra, hogy szervezett bűnözői csoport meg akarta volna ölni. A minisztert többször is kihallgatták az ügyben.

Az illegális fakitermelés évek óta a közélet egyik nagy visszhangot kiváltó témája. A hatóságok szerint az elmúlt években sikerült visszaszorítani a jelenséget, a környezetvédelmi civil szervezetek azonban ezt kétségbe vonják.

Kapcsolódók

Kimaradt?