banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Az önkormányzatok kapják az ásványvíz- és a felszíni kitermelési illeték nagyobb részét

Az RMDSZ javaslatára döntött szerdai ülésén a kormány annak a törvénynek a módszertanáról, amely segítségével a felszíni kitermelésből származó bányailleték 80 százaléka a helyi és megyei önkormányzatoknál marad – nyilatkozta a kormányülést követően Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Illusztráció | Forrás: rmdsz.roA javaslat értelmében, amelyet a fejlesztési tárca terjesztett a kormány elé elfogadásra, minden kitermelő az illeték 40 százalékát a helyi, 40 százalékát a megyei önkormányzatnak utalja, és 20 százalékot utal az állami kincstárba. Az ásványvízkitermelés után fizetett illetéknek pedig a 45 százaléka a helyi és 35 százaléka a megyei önkormányzat költségvetését gyarapítja.

„Az RMDSZ javaslatára született meg az a törvény, amelyhez most a szükséges életbe léptetési szabályozást is elfogadta javaslatunkra a kormány. Ennek eredményeként alkalmazni lehet ezt a jogot, és a települések nagyobb költségvetésből gyarapodhatnak, hiszen a helyben kitermelt jövedelem elsősorban a helyieket illeti” – idézte az RMDSZ közleménye Cseke Attilát.

A miniszter hozzátette: évente több mint 420 millió lej folyt be a központi államkasszába olyan felszíni bányászat után fizetett illetékekből, mint a kavics és a homok kitermelése, vagy az ásványvíz palackozása. A mai döntés értelmében ennek a 80 százaléka, azaz több mint 300 millió lej a helyi közösségek rendelkezésére áll.

A jogszabály értelmében az eredeti, 2019–2020-as törvények szerint behajtott összegeket is kiosztják a helyi önkormányzatoknak, a szerdai döntés hatályba léptetése után pedig egyenesen a helyi önkormányzatoknak kell utalni az illetéket, nem várja meg a helyi költségvetés a központi visszaosztást – zárta nyilatkozatát a fejlesztési miniszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?