Az egészségügyi miniszter már tudja, hogy mikor jön az ötödik hullám

Fotó: AgerpresA Covid-járvány ötödik hulláma várhatóan legalább két hónapot fog tartani, a legveszélyesebb hónap február és március lesz - nyilatkozta kedden az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila elmondta, hogy előrejelzését más országok tapasztalatára alapozza.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetését előíró törvénytervezet értelmében már az első adaggal beoltott személyek megkapják az igazolványt, de az csak akkor válik véglegessé, amikor az illetőt teljeskörűen beoltották.

A törvény csak Románia területén lesz érvényes. Külföldre utazva az illető ország járványügyi intézkedéseit kell majd tiszteletben tartani - szögezte le Rafila.

A Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről politikai döntés fog születni, a meghozatalához pedig konszenzusra lesz szükség a koalícióban - jelentette ki az egészségügyi miniszter. Alexandru Rafila tájékozatlannak nevezte az intézkedés ellen tüntetőket. Úgy vélekedett: kiegyensúlyozottságra és az emberek egészségével szembeni felelősségre egyaránt szükség van a járvány elleni védekezésben.

„A döntés politikai lesz. Konszenzusra kell jutnunk a koalícióban. Jómagam egészségügyi miniszterként is és szakmabeliként is támogatom ezt a kezdeményezést, szociáldemokrata párti kollégáimmal együtt. Koalíciós partnereink vagy elfogadják ezt a megoldást, vagy javítanak rajta, de találnunk kell egy megoldást, hogy felkészülten várjuk a következő járványhullámot” – utalt Rafila az egészégügyi minisztérium törvénytervezetére, amit reményei szerint még január elején elfogad a parlament.

A tárcavezető magyarázata szerint a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetésének lényege a gyors reagálás, a jogalkotók késlekedése ugyanis az elmúlt járványhullám idején rengeteg halálos áldozatot követelt. „Meg kell találni azt a megoldást, amelyik nem diszkriminál különböző kategóriákat” – tette hozzá. 

Kapcsolódók

Kimaradt?