Az USR-elnök szerint Romániának fel kell függesztenie a kereskedelmet Oroszországgal

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ügyvivő elnöke szerint Romániának teljesítenie kell Lengyelországnak azt a kérését, hogy az EU haladéktalanul függessze fel a kereskedelmet Oroszországgal.

Pártja álláspontját Cătălin Drulă hétfőn ismertette a sajtóval a parlamentben. Elmondása szerint jelenleg két orosz felségjelzésű hajó is van a konstancai kikötőben, „és a román állam nem tesz semmit”.Fotó: Facebook

„Le kell állítani ezeket a hajókat és az oroszokkal való kereskedést” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy a „pénz útján haladva” kell azonosítani és megbüntetni a háborút finanszírozó orosz oligarchákat. „Megtörténhet, hogy a román állam kicsit tétovázni fog, mert ebben az épületben sok olyan politikus van, aki kapcsolódik az orosz pénzekhez” – mondta Drulă.

Az USR ügyvivő elnöke ugyanakkor felszólította a kormánypártok vezetőit, hogy „ne remegjen a térdük”: ne csak nyilatkozatok szintjén, hanem tevőlegesen is azonosítsák a Romániában lévő orosz érdekeltségeket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?