Aurescu: igazságot kell szolgáltatni az Ukrajnában elkövetett háborús bűnökért

Bogdan Aurescu külügyminiszter kedden részt vett az Ukrajna elleni agresszió bűntettével foglalkozó törvényszék létrehozását kezdeményező csoport távértékezletén.

Bogdan Aurescu külügyminiszter | Fotó: AgerpresA külügyminisztérium közleménye szerint a román diplomácia vezetője a tanácskozáson megerősítette, hogy Románia egyértelműen támogatja a nemzetközi jogi eszközökön alapuló igazságszolgáltatást és a háborús bűnösök felelősségre vonását.

„Románia szilárdan hisz abban, hogy igazságot kell szolgáltatni a háború során elkövetett valamennyi bűncselekmény, köztük az agresszió bűntette miatt. Ez nem könnyű út, tekintettel a kérdés jogi összetettségére, de nem hátrálunk meg a nehéz feladatok előtt” – idézte a közlemény Bogdan Aurescu felszólalását.

Az értekezlet résztvevői közös nyilatkozatot fogadtak el, amely megerősítette a kezdeményező államok elkötelezettségét az Ukrajna elleni agresszió megtervezéséért és elkövetéséért felelős személyek nemzetközi bíróság elé állítása mellett, és megerősítette az ebben az ügyben hatáskörrel rendelkező különleges nemzetközi törvényszék létrehozására irányuló szándékot.

Kapcsolódók

Kimaradt?