Aurescu: Románia továbbra is része az EU biztonságának megerősítését célzó megoldásnak

Románia az Európai Unió külső határainak védelmével továbbra is része az EU biztonságának megerősítését célzó megoldásnak – jelentett ki kedden Bukarestben Bogdan Aurescu külügyminiszter a Románia-Spanyolország-Lengyelország háromoldalú együttműködés alakuló ülésén.

A román diplomácia vezetője köszönetet mondott José Manuel Albares hivatali kollégájának, amiért a találkozón megerősítette, hogy az EU Tanácsának spanyol elnöksége prioritásnak fogja tekinteni Románia schengeni csatlakozását a július elsején kezdődő féléves mandátuma idején.

Fotó: Bogdan Aurescu/Facebook

„Megvitattam barátaimmal és kollégáimmal Romániának azt a kiemelt célját, hogy mielőbb csatlakozzon a schengeni térséghez. Megköszöntem Lengyelországnak és Spanyolországnak (...) az eddigi támogatásukat, valamint azt, hogy készek támogatni Románia csatlakozási erőfeszítéseit, elismerve az országunk jelentős hozzájárulását az Európai Unió biztonságához” – számolt be Aurescu.

A román, a spanyol és a lengyel külügyminiszter közös nyilatkozatot írt alá, amely szerint „az Oroszország katonai agressziója után Ukrajnának nyújtott erős, többdimenziós támogatás addig folytatódik, amíg szükséges”.

A dokumentum aláírói hitet tettek „az erős, egységes és prosperáló schengeni térség, mint a belső határellenőrzés nélküli, szabad mozgást biztosító övezet” mellett.

A nyilatkozat szerint Románia, Lengyelország és Spanyolország elkötelezett a NATO „nyitott ajtók politikájának” támogatása, valamint a szomszédos partnerországoknak – beleértve Ukrajnát, Moldovát és Grúziát – nyújtott katonai segítség növelése melle

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?