Áradások voltak csütörtökön több Maros és Fehér megyei településen

A csütörtök késő délutáni, esti heves esőzések következtében több Maros és Fehér megyei településen megáradtak a patakok, folyók, a víz házak udvarát, pincéket öntötte el, hidakat rongált meg. A legtöbb helyszínen a katasztrófavédelmiek segítségét kérték, hogy a háztartások környékén megjelenő vizet kiszivattyúzzák.

Fehér megyében Nagyenyed városában és Hopárton faluban több ház udvarát is elárasztotta a víz. A térségben narancssárga árvízre vonatkozó figyelmeztetés volt érvényben. A Fehér Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség munkatársai segítettek a víz eltávolításában mindkét településen.

Enyed alpolgármestere, Lőrincz Helga közösségi oldalán azt írta, hogy a városban az Enyed-patak és a csombordi patak áradt meg.

„Annak köszönhetően, hogy a tavalyi árvíz után lebontattunk néhány hazát, gátat, és kitakaríttattuk a hidakat és a medret, most nagyobb károk okozása nélkül folyt le a víz. Néhány házba és udvarba sajnos most is bement” – közölte.

Maros megyében Dicsőszentmártonban, Bábahalmán és Mikefalván árasztott el a víz több portát, de olvasónktól értesültünk, hogy csütörtökön és pénteken Kenden is a megemelkedett a vízszinttel küszködtek. Az áradások főként annak következtében történtek, hogy a hidaknál és az átfolyóknál nem tudott lefolyni a megnövekedett vízmennyiség.

A Maros megyei katasztrófavédelem közölte, hogy Dicsőszentmártonban az Avram Iancu utcában két háztartást öntött el az ár, illetve az úton is hömpölygött a víz. Bábahalmán egy pincét árasztott el a víz, és megrongált egy hidat, Mikefalván pedig szintén egy pincében jelent meg a víz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön narancssárga árvízre vonatkozó figyelmeztetést adott ki Fehér, Maros és Krassó-Szörény megyében.

Kapcsolódók

Kimaradt?