Arad megye: Több száz ház rongálódott meg a kedd esti földrengés nyomán Gyorok községben
A kedd esti 5,2-es erősségű földrengés az Arad megyei Gyorok (Ghioroc) községben több száz házat és középületet, köztük a helyi kórházat, rongált meg, öt háznak beszakadt a teteje vagy a fala.
Corneliu Pop-Morodan gyoroki polgármester az Agerpres hírügynökségnek szerdán elmondta, már kedd este elkezdték a kárfelmérést, de olyan sok házat érintett a földrengés, hogy ezt szerdán folytatják, és 12 órára összehívta a helyi vészhelyzeti bizottságot is.
Az elöljáró szerint közel volt a földrengés epicentruma, és a községhez tartozó három településen több száz házban keletkezett kár, főként háztetők rongálódtak meg, kémények zuhantak le, de falak is megrepedtek, sőt, öt háznak beszakadt a teteje vagy a fala. A helyi kórház tetőzete szintén megrongálódott, de szerencsére senki nem sérült meg. A polgármesteri hivatal dolgozói és önkéntesek kora reggeltől a terepen vannak, hogy a lakosságnak segítsenek – magyarázta Pop-Morodan.
Az Arad megyében bekövetkezett földrengés epicentrumának közelében fekvő Temeshidegkút (Zăbrani) községben is száznál több kémény zuhant le a háztetőkről, mondta el Dănuţ Codrean elöljáró.
A polgármester szerint ezen kívül egy ház mennyezete beomlott, több ház fala megrepedt, az önkormányzat dolgozói már kedd este óta segédkeznek a lakosságnak a károk kijavításán.
Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint a Gyorok - Ópálos (Păuliş) régióban az önkéntes katasztrófavédelmi brigádok segédkeznek a lakosságnak. Közölte továbbá, hogy Aradon 18 hívás érkezett az 112-es segélyhívószámra a földrengést követően. A lakosság lezuhant épületelemekről számolt be, ketten személygépkocsi megrongálódását jelentették be.
Kedd este a Richter-skálán 5,2-es erősségű földrengés következett be 5,6 kilométeres mélységben, Arad megyében. Epicentruma Lippa és Arad között volt. Utórezgései között volt egy 3,2-es erősségű is.
CSAK SAJÁT