Amerikai vízummentesség: Románia közel áll a követelmények teljesítéséhez
Románia nagyon közel áll ahhoz, hogy maradéktalanul teljesítse az amerikai vízummentességi program (Visa Waiver) követelményeit – közölte a washingtoni román nagykövetség Andrei Muraru nagykövet és Alejandro Mayorkas amerikai belbiztonsági miniszter találkozója után.
A diplomáciai képviselet Facebook-oldalán csütörtökön közzétett bejegyzés szerint már csak „néhány hét” választja el az országot attól, hogy teljesítse az elutasított vízumkérelmek arányára vonatkozó követelményt is. Ezt követően októbertől elkezdődik egy több hónapos procedúra, amelynek keretében egy értékelő küldöttség érkezik Romániába, hogy meggyőződjön a feltételek teljesítéséről.
„Azt szeretnénk, hogy a Biden-adminisztráció mandátumának végéig az amerikai fél zárja le a bürokratikus eljárást. A programhoz való tulajdonképpeni csatlakozásra jövő évben kerülhet sor” – tette hozzá Andrei Muraru az Agerpres szerint.
Ez volt a nagykövet és a belbiztonsági miniszter közötti utolsó tárgyalás az amerikai pénzügyi év vége előtt. Mint ismert, a román hatóságok célül tűzték ki, hogy a 2023. október 1. és 2024. szeptember 30. közötti pénzügyi évben 3 százalék alá szorítják az elutasított vízumkérelmek arányát, ami az egyik fő feltétele a Visa Waiver programba való felvételnek.
CSAK SAJÁT