A kormányfő meg van győződve, hogy még idén meglesz Schengen és a vízummentesség is

Marcel Ciolacu miniszterelnök kijelentette, szilárd meggyőződése, hogy legkésőbb októberben Romániának megszűnik a vízumkötelezettsége az Egyesült Államokkal szemben, és még ebben az évben belépünk a schengeni övezetbe a szárazföldi határaival is.

„Szilárd meggyőződésem, hogy még az idén a szárazföldi határainkkal is csatlakozunk a schengeni övezethez. Igen, meg vagyok róla győződve, hogy az idén ez megvalósul” – nyilatkozta a kormányfő az Antena 3 csatornán vasárnap este, rámutatva, hogy mennyire fontos lépés volt a részleges schengeni csatlakozás megvalósítása, a konstancai kikötő stratégiai helyzetének kiteljesedése miatt.

Illusztráció | Fotó: Agerpres

„Mindannyian megértjük most, mit jelent stratégiai szempontból a nyitott konstancai kikötő Románia és az egész Európa számára” – fogalmazott Ciolacu. Hozzátette: arról is szilárdan meg van győződve, hogy októberben megszűnik a vízumkötelességünk az Egyesült Államokkal szemben. „Az Egyesült Államokban a fiskális év szeptemberben ér véget. Nekem szilárd meggyőződésem, hogy legkésőbb októberben már nem lesz vízumkötelességünk” – hangsúlyozta a kormányfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?