Ambiciózus szén-dioxid-mentesítési tervet vállalt Románia
Románia Európa egyik legambiciózusabb szén-dioxid-mentesítési tervének megvalósítását vállalta fel – jelentette ki Sebastian Burduja energiaügyi miniszter a Cotroceni-palotában szervezett, az klímaváltozást érintő rendezvényen.
A tárcavezető szerint a rendezvényen ismertetett, Románia energiaátmenetéről szóló világbanki országjelentés segítséget nyújt a konkrét cselekvéshez. Hangsúlyozta, nagy kihívást jelent a kormányközi koordináció, az állami és a magánszektor közötti „becsületes partnerség” megvalósítása, illetve az is, hogy ezek olyan hosszú távú projektek, amelyek eredményeit a következő nemzedékek fogják megtapasztalni.
„Románia Európa egyik legambiciózusabb szén-dioxid-mentesítési tervét vállalta fel. Ez azt jelenti, hogy 2026-ra Románia energiatermelésének valószínűleg kevesebb mint 0,1 százaléka lesz szénalapú. Ez pedig figyelemre méltó” – mutatott rá a miniszter.
Emlékeztetett, hogy 2022-ben az előző évhez mérten 6 százalékkal csökkent Romániában az energiatermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás az európai 3 százalékos átlaggal szemben.
Sebastian Burduja azt is elmondta, „minden előfeltétele megvan” annak, hogy Románia 2029-ben „az első európai ország, vagy talán a világ azon első országai között legyen”, amely kis moduláris reaktorokkal rendelkezik.
A beruházott összegek ezen a területen a miniszter tájékoztatása szerint 1,6 milliárd euró az EU helyreállítási alapjából és további 16 milliárd euró a Modernizációs Alapból 2030-ig.
Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a következő két hétben egy 500 millió eurós összköltségvetésű pályázatot hirdetnek zöld energia előállítására a helyi önkormányzatok számára.
CSAK SAJÁT