Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Kálvin-hetet a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében, amely az évek során valódi lelki és közösségi mozgalommá nőtte ki magát. A jubileumi év újra megmutatta, milyen ereje van a hitben gyökerező találkozásoknak, az ige köré gyűlt generációk párbeszédének, és annak az élő közösségnek, amely az Ige fényében formálódik nap mint nap. Az egy hétig tartó rendezvénysorozat minden korosztályt megszólított, teret adva az elcsendesedésnek, a tanításnak, a játékos tanulásnak és a közös örömök megélésének.

A Kálvin-hét nyitányaként Csomakőrösön a Házastársak napja nyitotta meg a lelki ünneplést. Az áhítatok, tanúságtételek és művészi előadások abban segítették a résztvevőket, hogy újra felfedezzék házasságuk isteni alapját. A szeretet és a hűség nem csupán egyéni döntés, hanem Isten megszentelt szövetsége, amelyben nap mint nap megújulhatunk. A meghitt együttlétet közös vacsora zárta, amely megalapozta a hét további napjainak közösségi légkörét.

Egy nappal később az ifjúságé lett a főszerep. Kézdivásárhely adott otthont az Ifinapnak, amelyre mintegy hetven fiatal érkezett az egyházmegye különböző gyülekezeteiből. A nap lelki vezérfonala a talentumok példázata volt: mit jelent hűséggel élni a kapott ajándékainkkal, és hogyan lehet azokat a közösség javára fordítani. A program játékos és elgondolkodtató elemekkel egyaránt építkezett – kincskeresés, kvíz, csapatjátékok, videóbeszélgetések és közös éneklés színesítették az alkalmat, amelynek végén nemcsak tárgyi „kincsek”, hanem lelki felismerések is megszülettek.

Ezzel párhuzamosan zajlott az ikafalvi Gyermeknap, ahol több mint kétszáz gyermek töltötte meg élettel a templomudvart és környékét. A szervezők olyan programot állítottak össze, amely a vak Bartimeus történetén keresztül tanította meg a gyermekeknek a látás, az érzékelés és a hit értékét. Interaktív szerepjáték, érzékenyítő foglalkozások és személyes tanúságtétel által tapasztalhatták meg, mit jelent elfogadni, megérteni és segíteni egymást. Kádár Tamás látássérült teológus őszinte és bátorító beszélgetése sokak számára vált emlékezetessé, és mély nyomot hagyott a kicsik lelkében.

A hét közepén a Nőszövetségi nap következett, amelynek idén Alsócsernáton adott otthont. A nőtestvérek bensőséges közösségben élhették meg az imádság, a szeretet és a szolgálat fontosságát. Az áhítatok és előadások hangsúlyozták a női szerepek értékét – azt az áldozatos, sokszor csendes, de nélkülözhetetlen munkát, amelyet asszonytestvéreink nap mint nap végeznek családban, gyülekezetben, közösségben. A megható pillanatok, virágos köszöntések, kézműves vásár és pszichológiai előadás gazdag lelki és szellemi tartalommal töltötték meg a napot.

A presbiterek napján Kisborosnyóban gyűltek össze a gyülekezetek vezetői és lelkipásztorai. Az igehirdetés középpontjában a „jó illat” képe állt – a Krisztus evangéliumából áradó, életet hordozó jelenlét, amelynek mi magunk is hordozói vagyunk. Az előadások során szó esett a fiatalabb generációk megszólításáról is: a hit nemcsak átadható, hanem példával élhető, ha őszinték, hitelesek és jelen vagyunk egymás életében. Az alkalmat közös ebéd és történelmi emlékhely-látogatás zárta, megerősítve a közös identitást és összetartozást.

A konfirmandusok napja Sepsibesenyőn újabb áldott állomása volt a hétnek. A konfirmációra készülő fiatalok mély lelki tartalmat kaptak a Jézus megkereszteléséről szóló igehirdetésen és az azt követő előadásokon keresztül. A résztvevők megtapasztalhatták: Isten nem teljesítményeinkért szeret bennünket, hanem önmagunkért, pusztán azért, mert az övéi vagyunk. A nap üzenete az volt: a konfirmáció nem csupán ünnep, hanem életre szóló döntés, Istennel való személyes kapcsolat kezdete.

A hét méltó lezárása a zabolai Gyülekezeti Nap volt, amely ünnepi áhítattal, úrvacsorás istentisztelettel, kórustalálkozóval, főzőversennyel és sportprogramokkal tette teljessé a közösségi ünnepet. A különböző gyülekezetek közösen szolgáltak énekben, zenében, szeretetvendégségben. A barátosi, kézdivásárhelyi, berecki és kovásznai zenekarok emelkedett hangulatot teremtettek, és a nap végén, a zászlólevonás pillanatában mindenki egyként érezhette: valóban megérkeztünk – lelkileg, közösségileg, emberileg.

A 15. Kálvin-hét nemcsak események sorozata volt, hanem Isten szeretetének kézzelfogható jelenléte. Találkozások, újrakezdések, felismerések és megerősítések hetei ezek, amelyek azt bizonyítják: van értelme közösségben élni, szolgálni, hinni. A zászlók ugyan lekerültek, de a Lélek zászlaja tovább lobog a szívekben – és tovább hív, újra és újra: együtt lenni, együtt hinni, együtt növekedni.