Adóamnesztia: a postás beszedi a tartozásainkat

A pénzügyminisztérium tervezete szerint, a postai alkalmazottak az adóhatóság nevében jelentkeznek a tartozást felhalmozó polgárok otthonában, és begyűjtik a pénzt.

A Román Posta első lépésben kézbesít egy levelet az adósoknak, hogy a Ciolacu-kormány adóamnesztiájának (107/2024) kedvezményezettjei lehetnek, ezután a postások behajtják a szóban forgó összegeket. Akinek van online fiókja az ANAF-nál, létrehozta az úgynevezett privát virtuális teret (SPV) ott talál meg minden információt az adóamnesztiáról.

A pénzügyminisztérium kormányhatározat-tervezete azt javasolja, hogy a Román Posta nyomtassa ki és kézbesítse a magánszemélyeknek az állami tartozásokra vonatkozó dokumentumokat. Ehhez az adóhatóságtól megkapja az érintettek listáját, számol be a Hotnews. Fotó: Pexels

A tájékoztató levélben megírják majd a 2024. augusztus 31-én fennálló állami tartozások teljes összegét, és lebontva a fizetendő, illetve az amnesztia alapján eltörlendő összegeket.
A borítékban két űrlapot is tesznek, egy szándéknyilatkozatot, hogy az érintett élni akar az amnesztiával, és egy erre vonatkozó kérést.

A tervezetben az is szerepel, hogy a postások átvehetik majd a pénzt azoktól, akik élni kívánnak az adóamnesztiával. Ezért a szolgáltatásért cserébe a Román Posta pénzt kap a pénzügyminisztériumtól.

Mint megírtuk, azon magánszemélyek esetén, akik 5000 lejnél kisebb összeggel tartoznak az államkasszának elengedik az adósság összegének 50 százalékát, valamint a kamatokat és a büntetőkamatokat, ha önként törlesztik a tartozást. Az 5000 lejt meghaladó tartozásoknál a kormány az összeg 25 százalékát, valamint a kamatokat és a büntetőkamatokat törli el önkéntes törlesztés esetén.

A cégek, az adótartozás rendezése esetén mentesülnek a kamatok és a büntetőkamatok megfizetése alól. Az adótartozással nem rendelkező cégek a társasági adó 3 százalékának megfelelő jóváírásban részesülnek.

A pénzügyminisztérium adatai szerint 330 ezer cégnek és 850 ezer magánszemélynek van adótartozása, melynek összértéke 72 milliárd lej.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?