A védelmi miniszter szerint jelentős a veszélye az Ukrajna elleni orosz katonai támadásnak

Vasile Dîncu védelmi miniszter értékelése szerint jelentős a veszélye az Ukrajna elleni orosz katonai agressziónak.

Erről a tárcavezető csütörtökön, a Bucharest Forum 2021 elnevezésű rendezvényen beszélt. A politikus aggasztónak nevezte a NATO keleti szárnyának biztonságát fenyegető veszélyeket. Úgy vélekedett, hogy Oroszország átfogó tervet hajt végre a térségben a katonai szerepének megerősítésére, és jelentős a valószínűsége annak, hogy megtámadja a Romániával is szomszédos Ukrajnát. „Olyan hibrid fenyegetésekkel szembesülünk, mint a fehéroroszországi menekülthullám” – jelentette ki.Vasile Dîncu | Fotó: Agerpres

Dîncu kifejtette: Románia azt szeretné, hogy a NATO új stratégiai koncepciójában növekedjen a katonai szövetség szerepe a nagyhatalmak versengéséből származó sajátos kihívások kezelésében. Ezért Bukarest javasolni fogja, hogy Oroszországot tekintsék potenciális katonai fenyegetésnek. A miniszter hozzátette, továbbra is a dialógusé kell hogy legyen a fő szerep a NATO és Moszkva közötti viszonyban, annak ellenére, hogy a párbeszéd szerinte „az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján” nem vezetett eredményre.

A politikus elmondta, Románia azt is szeretné, hogy a katonai szervezet új stratégiai koncepciójában hangsúlyosan jelenjen meg a kollektív védelem „alapfontosságú szerepe”. Szerinte ennek a koncepciónak a NATO–EU-tengelyre kellene támaszkodnia. Úgy vélekedett, hogy a katonai szervezetnek és az Európai Uniónak nem versengenie, hanem egymást kiegészítenie kellene.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Vasile Dîncu emlékeztetett arra, hogy a NATO jelenlegi stratégiai koncepciójának kidolgozása óta 11 év telt el, és azóta „felgyorsult a történelem”, olyan változások zajlottak le a világban egy évtized alatt, mint más korszakban 30-50 év alatt. Ezért szerinte a NATO-nak az új helyzethez kell idomítania a stratégiai koncepcióját.

Kapcsolódók

Kimaradt?